Bakancsos koncert

2022.06.13. 18:10

A kórusok és a közönség együtt énekelt a Bakancsos koncert fináléjában

Változatos dallamokkal készültek az énekesek.

Veizer-Sugár Gabriella

Forrás: 24 Óra

Fotó: Weizer-Sugár Gabriella

Kodály, Bárdos művei mellett játékos madrigálok s az ABBA együttes egyik szerzeménye is felcsendült az egyre nagyobb érdeklődés mellett zajló Bakancsos koncerten. A különleges helyszín, a Szelim-barlang mindig nagy tömegeket vonz, hiszen a zenei élmény mellett a környezet kölcsönöz egyedi hangulatot a programnak.

A Bárdos Lajos Vegyeskórus és a Tatabányai Árpád Gimnázium Vegyeskara ezúttal is több mint egyórás műsorral készült. Szeimann Zsuzsanna karvezető a koncert előtt elmondta, hogy 2014-től szerveznek Bakancsos koncerteket. A program az egyik leglátogatottabb eseményük. A barlangok hangzásvilága mindig különlegessé teszi a kórusok fellépését. Ma már visszatérő látogatóik vannak.

Da pacem domine (Adj békét uram) csendült fel az első kórusmű, amellyel emléket is kívántak állítani azoknak, akik már nem lehetnek velük. A gyönyörű fohászt könnyedebb dal, egy reneszánsz szerző madrigálja követte, majd könnyűzenei feldolgozásoknak, filmzenéknek is tapsolhatott a hálás közönség. 
Elhangzott az a népdalfeldolgozás is, amelyet a közelmúltban a fővárosban nagy sikerrel adtak elő, s elénekelte a Tatabányai Árpád Gimnázium Vegyeskara azt a szerzeményt is, amely arany minősítést kapott a Helikon Ünnepségen. A fiatalok gyönyörűen szólóztak, s még az iskola csengettyű szakköre is bemutatkozott a koncerten. Az eseményen köszöntötték a koncertek állandó közreműködőjét, Ocskai Gabriellát, aki zongorán kísérte az énekeseket. A program végén a közönség együtt kántálta az énekesekkel a naplementében a Da pacem domine című fohászt.

 


 

 

 


 


 


 


 


 


 


 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában