2022.04.04. 16:11
Hobóval a 70 perc egy pillanatnak tűnt Tardoson, a József Attila-esten
A Déryné Program keretében március utolsó vasárnapján Földes László, Hobo látogatott a Gerecse völgyébe.

Forrás: beküldött
A Tudod, hogy nincs bocsánat című József Attila-estre éppen egy éve „nevezett” az önkormányzat. A várható nagy érdeklődésre tekintettel regisztrációhoz kötötték a díjtalan előadást. Teltház fogadta a Kossuth-díjas előadóművészt a közösségi ház színháztermében. Minden korosztály – a tiniktől a szépkorúakig – képviseltette magát.
A műsorban felváltva hangzottak el dalok és versek. Az első sorban ülő egyik hölgy – később kiderült, hogy Csete Irénnek hívják – az első versszaktól az utolsóig némán, de szinkronban szavalt Hobóval. Ez láthatóan meglepte az előadót, de nem zavarta sem az előadást, sem Hobót. Az Óda című klasszikusnál Hobo lejött a színpadról, kezet csókolt Irénnek és együtt mondták el a záró sorokat. A nagyérdemű átszellemülten hallgatta a mély átéléssel verselő, éneklő művészt. A 70 perc egy pillanat alatt elillant. A vastaps után Budai Attila alpolgármester autentikus ajándékkal, egy vörös márvány tállal köszönte meg a csodás estét.
Hobo zárszóként mesélt egy kicsit magáról és elárult néhány kulisszatitkot is. Tavaly átesett a covidon, ennek hatását még érzi. Elmondta, hogy a tardosi volt a 999. József Attila-est, és számára ezek, a kisebb településeken előadott műsorok jelentik a feltöltődést, a motivációt a további fellépésekhez, de mesélt az új könyvéről is. A komoly témák mellett a humor is megjelent, elmondása szerint ő az egyike azon keveseknek, akik még őrzik Leonyid Iljics Brezsnyev emlékét. A nézők közül sokan maradtak dedikáltatni.
Az aláírások előtt még Csete Irénnel fotózkodott és elmondta, hogy a hölgy a saját édesanyjára emlékeztette. Irénke meghatottan válaszolta, hogy számára Hobo előadásának köszönhetően újabb aspektusát ismerhette meg József Attila verseinek. A program utáni és a közösségi oldalon megjelenő visszajelzések alapján Hobónak és József Attilának köszönhetően ha csak 70 percig is, de egy másik, csodálatos dimenzióban érezhették magukat a jelenlévők.