Önkéntesek

2022.03.28. 11:00

Több mint kétszázan szedték össze a szemetet Sárisápon

Sárisápon, illetve a dági elágazáshoz vezető út mentén is tevékenykedtek az önkéntesek.

W. P.

A helyi diákok is részt vettek a szemétszedésen

Forrás: Háromkőtúra Egyesület

Tisztítsuk meg közösen szűkebb-tágabb környezetünket! szlogennel sikeres szemétszedési akciót bonyolított le a közelmúltban a Háromkőtúra Egyesület: a beszámoló szerint a tavaszi nagytakarítás során az önkéntesek mintegy 150-170 zsáknyi hulladéktól tisztították meg a község területét, illetve a Sárisápról a dági elágazáshoz vezető 1121-es út környezetét.

A szervezet a közösségi oldalán mondott köszönetet a kétszáznál is több résztvevőnek, köztük a helyi általános iskola diákjainak és pedagógusainak, Sárisáp önkormányzatának, illetve a Sárisápi Szlovák Önkormányzatnak, az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Sárisáp (ÖTES) tagjainak és a többi segítőnek, akik szintén fontosnak tartották, hogy megtisztítsák a települést a szeméttől.

Knyazovics Edina, az egyesület tagja a dorogimedence.hu-nak mondta el, hogy az önkéntesek az árkokban, a bokrok aljában is érdekességekre bukkantak, hiszen találtak permetezőkannát, kalapácsot, savanyított zöldségeket, festékes vödröket, valamint némi meglepetésre egy szexuális segédeszközt is. Ugyanakkor az átvizsgált területekről még macskabunda és elhullott kutya teteme is előkerült.

A Háromkőtúra Egyesület az akció kapcsán a közösségi oldalán azt írta: másodsorban a szemetelőknek el kellene gondolkodniuk azon, hogy a cigarettacsikkeket, a féldecis üvegeket, számtalan zacskót, zsebkendőt és további hulladékokat miért dobálják napi rendszerességbe az árkokba ahelyett, hogy elvinnék a legközelebbi kukákig. Szívesen indítunk számukra ingyenes tanfolyamot – tették hozzá a bejegyzésben.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában