2022.02.13. 17:40
Kész az óvoda is, újabb strigula került Súr fejlesztéseinek listájára

Forrás: beküldött
Felújították és kibővítették az óvodát, emellett elkészült a közösségi ház, számos utca újult meg a településen. Sógorka Miklós polgármester a Híd Tv adásában az elmúlt évek sikereiről, a jövő terveiről beszélt.
– Számos projekt fejeződött be a 2021-es évben. A legkiemelkedőbb pályázat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program segítségével jött létre: 80 millió forintból bővítettük a Szivárvány Óvoda épületét. A májusban kezdődő munkálatok decemberig tartottak, közben 175 négyzetméterrel bővült, hiszen beépítettük a tetőteret. Tornaszobát alakítottunk ki, megtörtént az akadálymentesítés, továbbá orvosi és kiszolgáló helyiségekkel, logopédiai szobával bővültünk. A gyerekek még nem vehették át székhelyüket, jelenleg a használatbavételi engedélyekre várunk – tette hozzá a településvezető.

Forrás: Súr Község Önkormányzata/ Facebook
– A Magyar Falu Programnak köszönhetően több mint 30 millió forintból újítottuk fel a Dankó utcát. A szakasz új burkolatot kapott, emellett összeköttetésbe került a Rákóczi utcával is. Egy Belügyminisztériumi 21,5 millió forintos támogatásból, további 3,5 millió forintos önerőből a Széchenyi utca teljes hosszában megújult, valamint a Petőfi utcában készült el 150 méter hosszan új burkolat és szegély – részletezte az útfelújításokat a polgármester. – A jövő tervei között szerepel a Kossuth utca páratlan oldali járdájának felújítása is, melyet 18 millió forintnyi támogatásból valósítunk meg, melyet 3,5 millió forinttal egészít ki önkormányzatunk. A munkálatok várhatóan június végén befejeződnek – vetítette előre Sógorka Miklós.
Tornaszoba lesz – Kialakítanak egy tornaszobát is a Magyar Nemzeti Sportközpontok beruházásával a faluban. Jelenleg elkészültek a tornaszoba tervei, az engedélyezési eljárásra várnak, a létesítmény méretei miatt pedig a telek egyesítésére is szükség lesz. A tornaszobában egy 12 méterszer 24 méteres küzdőtér kap majd helyet. Ez egy kézilabdapálya egyharmada, amely a súri általános iskolás diákok mindennapi testmozgásához áll majd rendelkezésre.