Snitt

2021.12.05. 15:30

Már javában forgatják Komáromban a Hadik című huszármozit

Nagy a sürgés-forgás mostanában a Monostori erődben, ahol a Hadik, a leghuszárabb huszár című magyar történelmi filmet forgatják.

Körtvélyfáy Dina

Nagy a sürgés-forgás mostanában a Monostori erődben, ahol a Hadik, a leghuszárabb huszár című magyar történelmi filmet forgatják.

Forrás: Hadik/Facebook

Fotó: Gergely Takács

Sajtótájékoztatót tartottak a nagyszabású huszármoziról a film készítői csütörtök délelőtt. Vizeli Csaba, a Monostori erőd ügyvezető igazgatója elmondta, nagy öröm számukra, hogy a sok nemzetközi produkció után végre magyar filmnek is otthont adhatnak. Hozzátette, színházi emberként fontosnak tartja, hogy az ősöket szélesebb körben is megismertessék.

A forgatáson képzett kaszkadőrlovakkal dolgoznak együtt (Fotó: K. D. / 24 Óra)

Dr. Nagy Endre, a film vezető producere hangsúlyozta, régen készült ilyen jellegű történelmi film hazánkban. Jórészt a szabadban forgatnak, az erődben is minden adott ahhoz, hogy látványos alkotás készülhessen.

Dr. Nagy Endre, Vizeli Csaba és Kis-Szabó Márk a tájékoztatón (Fotó: K. D. / 24 Óra)

– Az erőd valóban ismertebb a külföldi, mint a hazai stábok előtt – erősítette meg a producer. – Steve Dent kaszkadőrkoordinátorunk is járt már az erődben, korábban forgatott itt.

A Hadik című film történetén három éve kezdtek el dolgozni, ekkor ismerkedtek meg Kis-Szabó Márk forgatókönyv­íróval. Olyan történelmi hőst szerettek volna filmvászonra vinni, aki pozitív, kerek élet­utat járt be.

Kis-Szabó Márk arról beszélt, az fogta meg a történetben, hogy két kívülálló fog benne össze: Mária Terézia, akinek trónra lépésének nem örültek Európában, valamint Hadik András, aki magyarként szintén nem tartozott a belső körökbe. Dr. Nagy Endre azt is elmondta, kevesen ismerik Hadik András személyét, pedig Budapesten szobra van a várban, sok hazai utcát neveztek el róla, Erdélyben pedig falvak őrzik a nevét.

A forgatás szünetében készültek a jelenetre a filmbeli katonák (Fotó: K. D. / 24 Óra)

Hadik mégsem lett irodalmi hős, a közoktatásban sem találkozni a nevével. A magyar hadtörténet azonban komolyan őrzi emlékét, a huszár levelezései megtalálhatóak a hadtörténeti múzeumban, valamint a kardja is.

Sikeres katonai pályát járt be

Dr. Nagy Endre arra is kitért, Hadik András a Csallóközben született kisnemesi családban, ahol a férfiak vagy katonai, vagy papi pályára léptek. András eleinte az utóbbinak készült, végül édesanyja tanácsára választotta a hadsereget. Negyvenévesen már tábornok volt, később pedig ő lett a Habsburg Birodalom haditanácsának elnöke, amely a mai pénzügyminiszternek megfeleltethető pozíció.

A nagyközönség figyelmét azonban eddig elkerülte a sikeres hadvezér története, ezen szeretnének változtatni a filmmel, ami legkorábban jövő decemberre kerülhet mozikba. A főszereplő Trill Zsolt, mellette többek között Szabó Győző, Molnár Áron, Horváth Lili, Julia Jakubowska, a Tatabányához megannyi szállal kötődő Reviczky Gábor, valamint Trokán Péter színészek szerepelnek.

A Monostori erőd Berlinként szerepel majd a filmben. Hadik egyik legismertebb tette volt ugyanis, hogy megsarcolta Berlint Nagy Frigyes porosz király távollétében. A pénz mellett hat porosz zászlót vittek magukkal, valamint hadifoglyokat, illetve kesztyűket Mária Teréziának. A film producere azt is elárulta, Hadik egy fuvolát is magával vitt Nagy Frigyes gyűjteményéből, aki szívesen játszott ezen a hangszeren.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában