Siker

2021.12.15. 17:30

Áfonyatermesztőként tarolt 20 ország legjobbjai között a dadi egyetemista csapata

Nemzetközi mezőnyben, több mint száz induló közül bizonyult legjobbnak a győri Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karának hallgatói csapata az Agrovirtus országos digitális agrármenedzsment-versenyen. A sikerből a Dadon élő Zsebő Sándor is kivette a részét.

Sugár Gabi

Forrás: Beküldött

A Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karát képviselő „Óvári Gazdászok” több mint száz csapat közül bizonyult a legjobbnak az Agrovirtus digitális agrármenedzsment-versenyen. Az eredmény az innovációt és a modern agrár­megoldásokat előtérbe helyező intézmény gyakorlatorientált képzési színvonalát is jól tükrözi. 

A megmérettetés során a hallgatók piaci környezetet szimuláló feladatokat oldottak meg, és ennek segítségével válaszoltak az agrár­digitalizáció jelentette kihívásokra. A verseny rangját mutatja, hogy idén már húsz ország fiataljai küzdöttek a győzelemért, amelynek során valós agrárvállalatok problémáira kellett lehetséges megoldásokat kidolgozniuk. A legjobb tíz csapat bejutott a döntőbe, ahol a mosonmagyaróvári kar hallgatói végeztek az első helyen, és nyerték el az egymillió forintos fődíjat. A csapat tagja volt a dadi Zsebő Sándor doktoranduszhallgató is. 

– Olyan innovatív ötletet kerestünk, ami a mai piaci környezetben valós sikerrel kecseg­tet, ezért választottuk az áfonyatermesztést. Tervünkben az öthektáros területről betakarított gyümölcsöt a cég maga dolgozza fel, méghozzá liofilizálással. Az eljárás lényege, hogy a liofilizáló gépben mínusz negyven fokra hűtik le az áfonyát, vákuumot képeznek, ennek hatására úgy távozik a nedvesség, hogy a beltartalmi érték nem sérül. Így hosszú ideig eltartható, egészséges élelmiszert állítunk elő – ismertette a nyertes projektet Zsebő Sándor. Hozzátette, piackutatást is végeztek, és gyakorlatilag nincs az a mennyiség, amit ne venne fel a piac, olyan keresett termékről van szó. 

Csapattársai, Koncz Bátor Menyhért, Stencinger Dávid és Torkos Marcell megerősítették, a versennyel jelentős tapasztalatot és kapcsolatokat szereztek, amiket később tudnak hasznosítani.  A győzteseket dr. Szalka Éva, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának dékánja, valamint dr. Zsédely Eszter, dr. Kovács Attila és dr. Molnár Zoltán dékánhelyettesek köszöntötte. 

– Nagy büszkeség hallgatóink szereplése, akik 116 csapat közül nyújtották a legjobb teljesítményt. A zsűri értékelése egyetemünk és karunk számára is nagy elismerés – emelte ki a dékán. 

 

Jók a legjobbak között Az Agrovirtus verseny olyan tartós kapcsolati hálót hoz létre, amely a hallgatókat majd a vállalkozói életben is segítheti. Az egyetemi agrárverseny a feladatok során olyan szituációk és döntések elé állítja a diákokat, amelyek a leginkább hasonlítanak a vállalkozói kihívásokra. A rendezvény emellett azzal a fontos szándékkal indul útjára, hogy az agrárvállalkozók találkozhassanak és beszélgethessenek a fiatal, tehetséges, motivált, potenciális vezetőkkel, akikből az ismeretség után munkavállaló, kolléga válhat. A 2021–2022-es Agrovirtus program az alábbi elemekből állt: Agrovirtus digitális esettanulmány versenyből, ahol a 10 legjobb csapat került be az Agrovirtus Akadémiára, ahol a szervezők neves vállalatok vezetőivel, trénerekkel fejlesztették a hallgatók szakmai és vezetői kompetenciáit. Az öt legjobb csapat kerül az Agrovirtus döntőjébe. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában