Közösség

2021.10.30. 09:00

Együtt daloltak a Szent Teréz Idősek Otthona lakói

Családias ünnepséget rendeztek a Szent Teréz Idősek Otthonában, ahol Megyeri Zoltán színész is megjelent.

S. G.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Sugár Gabi

Családias ünnepséget szerveztek szerdán a TJ ESZI Szent Teréz Idősek Otthonában. Marczin Szilvia, az intézmény szakmai vezetője köszöntötte a lakókat, majd szavalatok, dalok hangzottak el az idősek hónapjához kapcsolódó programon. Az otthon lakói mellett közreműködött Megyeri Zoltán színész is, akit házi segítségnyújtás keretében gondoznak.

Visszatapsolták Fábik Éva terápiás munkatárs kis csoportját, akik egy népdalcsokrot adtak elő, majd Mecsei Ilona, az intézmény igazgatója köszöntötte az időseket. Kiemelte: munkatársaival együtt azon dolgoznak, hogy az év minden napján jól érezzék magukat az itt élők. Megköszönte a munkáját azoknak, akik rendszeresen segítik a gondozók munkáját. Oklevelet vehetett át Junger Lászlóné és Nándi Dezső rendszeres szavalataikért; s legutóbb eredményesen szerepeltek a Százszorszép Fesztiválon. Szűcs László énektudását, Gurály Ferencné és Bereznyei Imréné folyamatos segítségét az étkezések, takarítások kapcsán, és Juhász Sándor kertészkedés során nyújtott segítségét is díjazták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában