re-akció

2021.10.06. 06:51

Autó lángolt, bilincsek is előkerültek az Alapyban

A Re-Akció interaktív bűnmegelőzési bemutatón vehettek részt kedden a komáromi Alapy Gáspár Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai.

K. D.

A Re-Akció interaktív bűnmegelőzési bemutatón vehettek részt kedden a komáromi Alapy Gáspár Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai.

Forrás: 24 Óra

Fotó: K. D.

A bilincsek is előkerültek kedden az Alapy Gáspár Szakgimnázium és Szakközépiskolában. A diákok ugyanis a Re-Akció bűnmegelőzési programban vettek részt, ahol maguk is szerepet kaptak a szituációs gyakorlatokban. A szervezők rablást, garázdaságot is megmutattak a fiataloknak, sőt egy tanár elleni támadást is. Drogkereső kutyák is akcióztak, majd egy tragikus kimenetelű közlekedési baleset szimulációjával hívták fel a hangsúlyt az ittas vezetés veszélyeire. A tanulók az internetes zaklatásról is hallhattak. A rendezvény végén pedig egy roncsautót is felgyújtottak.

A program céljai többek között az iskolai erőszak, agresszió csökkentése, a tanárok ismereteinek gazdagítása, a pályaorientáció és az érzékenyítés. Topa Zoltán őrnagytól, a projekt felelősétől megtudtuk: 2015 óta működik a program, az ország minden területén jártak már. Elmondta, rájöttek arra, már nem elég kiállni és elmondani, hogy a bűncselekmény nem jó, a mai gyerekeknek szükségük van arra, hogy ezt játékos formában megtapasztalják közvetlen élmény formájában.

A bemutató előtt ráhangoló előadásokon vesznek részt a fiatalok, amelyek az alább témákat érintik: börtönvilág, döntési helyzetek, bűncselekmények, vagyonvédelem, elsősegélynyújtás, felelős állattartás.

A bemutatón a diákok szembesülhettek azzal is, milyen veszélyeket rejt magában az ittas vezetés például (Fotó: K. D. / 24 Óra)

– A ráhangolódást követően kialakul egyfajta kapcsolat a hallgatósággal, utána megyünk a külső helyszínre – mondta Topa Zoltán. – Olyan eseményeket viszünk színpadra, amivel ez a korosztály találkozhat, legyen az rablás, csoportos garázdaság, kábítószer-birtoklás vagy -kereskedelem, ittas vezetés, iskolai erőszak, diszkóbaleset. Mivel részt vesznek a feladatokban, így jobban fejlődik a személyiségük, nemet tudnak mondani dolgokra, képesek lesznek a cselekvőképes tudás megszerzésére.

Hozzátette, ez a program önmagában nem elegendő, előzetes ismeretátadás is megelőzi, a helyi rendőrségek képviselője tart a bűnmegelőzésről előadásokat az osztályfőnöki órákon. Komáromban Sárdi Tímea főhadnagy végzi ezt a tevékenységet az Alapyban.

Veszélyek

A program elemei nem állandóak, mindig reflektálnak az aktuális tendenciákra, legyen az internetes zaklatás, a chat veszélyei. Az is kiderült, mennyi adatot teszünk közzé magunkról a közösségi oldalakon anélkül, hogy ebbe belegondolnánk. Váradi József őrnagy vizuális effektekkel, zenei bejátszásokkal, LED-fallal és fejkamerával teszi még izgalmasabbá a bemutatókat, utóbbiak segítségével a sértett vagy az elkövető szemszögéből, hogy mit lát az adott helyzetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában