2021.08.02. 10:55
Egyre ritkulnak a tatabányai egyesületek
A pandémia okán a megszűnésről döntöttek a Turul Csontritkulás Egyesület vezetőségi tagjai.
A Bindi Bollywood táncegyüttes látványos műsora
Forrás: 24 Óra
Fotó: Vasadi Zoltán
Több mint kilencvenen fogadták el a Turul Csontritkulás Egyesület pénteki meghívóját az önkormányzat tanácstermébe, ahová kettős céllal várták az egyesület tagjait. Elsőként közgyűlést tartottak, amelyen elfogadták a tavalyi beszámolót, valamint a költségvetést. Mielőtt azonban ismertették volna a napirendi pontokat, dr. Korányi András egyesületi elnök javaslatot tett a szervezet megszüntetésére, a vezetőségi tagok egyhangú egyetértése mellett.
Elmondta, a világjárvány következtében kialakult egészségügyi előírások miatt tavaly márciustól az egyesület nem tudta és a közeljövőben sem tudja majd az alapszabályban meghatározott feladatait ellátni. – Az egyesület ilyen formában nem tud tovább működni, így a megszüntetésre vonatkozó javaslatomat a szeptember végére tervezett közgyűlésen kívánom előterjeszteni és elfogadtatni – fogalmazott az elnök. A beszámolóból kitetszett, hogy tavaly csupán három programon tudtak részt venni a tagok, és a kirándulások, valamin a megelőző tornák számában is érzékelhető volt a változás.
Ezt követően a tavaly elmaradt világnapi rendezvényt pótolták a „turulosok”, 2020 októberében lett volna a 22. alkalom. Lusztig Péter alpolgármester a minőségi élelmiszerek fogyasztására hívta fel a figyelmet, és az egészségtelen táplálkozás okozta betegségek elkerülése köré szőtte gondolatait. Ezt követően Zalatnai Lajosné dr. Tóth Klára, az Osteoporosis Betegek Magyarországi Egyesülete nevében tartotta meg elnöki köszöntőjét, aki elsősorban az egyesület alakulásáról és jelen helyzetéről beszélt. Szerinte érdemes lenne új funkciót keresni a csoportnak, hogy ez az összetartó közösség továbbra is együtt tudjon dolgozni és minőségi időt eltölteni. Részletezte, hogy 21 hasonló keretek között működő klub volt az országban, melyek száma egyre csökkent az évek során. Mára csaknem 6 ilyen jellegű csoportról tudni.
Végül kulturális pillanatoknak lehettünk szem- és fültanúi. Mayer József szavalatával és a Bindi Bollywood táncegyüttes látványos műsorával ért véget a délután, majd a közös vacsora elfogyasztásával és baráti beszélgetésekkel zárult a pénteki program.
Búcsúzott a Turul Csontritkulás Egyesület