beruházás

2021.08.30. 17:30

Merőben más lesz az új tanév a komáromi Jókai-gimi diákjainak

Elkészült a komáromi Jókai Mór Gimnázium energetikai korszerűsítése. A projekt csaknem félmilliárd forintba került.

Körtvélyfáy Dina

Forrás: Körtvélyfáy Dina

A gimnáziumot érintő fejlesztés három forrás bevonásával valósult meg. Az önkormányzat 227 millió forintot nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, emellett a Tatabánya Tankerület 65 millió forintot biztosított a megvalósításhoz. Ez utóbbi összeget az intézmény korszerűsítése mellett a Petőfi Sándor Általános Iskola ornamentikájának felújítására fordíthatták. A két iskolában folyó beruházásokhoz az önkormányzat 189 millió forint önerőt biztosított.

Majd' félmilliárd forintból valósult meg a beruházás (Fotó: Körtvélyfáy Dina)

2019-20-ban a TOP-os projekt keretein belül hőszigetelték a Jókai épületét, korszerűsítették a fűtési rendszert, folytatták a nyílászárók cseréjét, amit már korábban megkezdtek. A tornatermi szellőzőrendszer is megújult, klímát szereltek be, megtörtént az akadálymentesítés, valamint a megújuló energia hasznosítására napelemes rendszert építettek ki. A felújítás célja, hogy a gimnázium épületében a mai kor technológiájának segítségével minimalizálják az energiafogyasztást, és a szén-dioxid-kibocsátást. Az épület elavult gázfűtésének cseréje a fogyasztást jelentősen csökkenteni fogja.

Még energiatakarékosabb lett az iskola

Ebben az esztendőben folytatódott a munka, amelynek során kicserélték a radiátorokat, az azokhoz tartozó vezetékeket, illetve négy termosztát beszerelésével kiépítették a vezérlést is.

Az átadón dr. Molnár Attila polgármester arról beszélt, ráfért már az iskolára a korszerűsítés, amely a megyei önkormányzattal és a tankerülettel közös együttműködésnek is köszönhető. Hozzátette azt is, az önkormányzat számára fontos a közintézmények rendbetétele, vállalásuk az volt, hogy három év alatt hárommilliárd forintot fordítsanak erre. Az intézmények felújítása részben pályázati, részben önkormányzati forrásból valósult meg.

Vereckei Judit tankerületi igazgató azt mondta, egy fenntartó számára mindig nagy öröm, ha egy iskola fejlődik. Az önkormányzattal 2019 végén kezdtek tárgyalni, ekkor állapodtak meg abban, hogy a TOP-os támogatás mellett a tankerület is hozzátesz a projekthez.

Fontos számukra a zöld szemlélet

Az eseményen részt vett Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke és Nagy Nikolett önkormányzati képviselő is.

– Ezt a projektet is be tudtuk fejezni, a gyerekek pedig valóban 21. századi környezetben kezdhetik meg a tanévet – fogalmazott Popovics György.

A TOP-os programmal kapcsolatban hangoztatta, Komárom rengeteg pályázatot adott be, mintegy 2,5 milliárd forintnyi forrást nyertek el, valamint két többlettámogatás is érkezett a városba.

– Az önkormányzat stabil lábakon áll, megengedik az anyagi lehetőségei, hogy az álmaikat akkor is megvalósítsák, ha a projekt elnyert költségvetése nem feltétlenül elegendő a teljes megvalósításra – zárta gondolatait.

Czunyiné dr. Bertalan Judit hangsúlyozta, az átadó azért is szimbolikus, hiszen nem messze, a Jókai ligetben valósult meg a zöld város projekt, így az energetikai korszerűsítés földrajzilag is illeszkedik a város zöld szemléletéhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában