2021.06.13. 18:25
Mozgássérült képzőművészre emlékeztek Tatán (képek)
Ismét nagy sikernek örvendett a III. Szabó Szonja ParaKépzőművészeti Biennálé, ahol bemutatkozhattak a fogyatékossággal élő tehetségek.

a III. Szabó Szonja ParaKépzőművészeti Biennálén a fiatalon elhunyt mozgássérült képzőművészre emlékeztek
Forrás: Tata Város/Facebook
Fotó: Domokos Attila
A Güntner Aréna Városi Sportcsarnok adott otthon szombaton a III. Szabó Szonja ParaKépzőművészeti Biennálénak, melyen 26 alkotótól 57 képet mutattak be az érdeklődőknek. A rendezvény legfőbb célja – többek között – az volt, hogy megmutassák a fogyatékossággal élők körében rejtőzködő tehetségeket. Kertész Tamás, a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) titkára egy Todorovits Rea idézettel köszöntötte a megjelenteket.
A nyitóbeszédet az esemény fővédnöke, Michl József polgármester mondta. A városvezető elismerő szavakkal méltatta a 38 éves korában elhunyt, súlyosan mozgássérült tatai képzőművészt, Szabó Szonját.
Az esemény névadója saját stílust teremtve alkotott. Tagja volt a Szájjal és Lábbal Festők Nemzetközi Szervezetének. Gyermekként több hazai és nemzetközi díjat nyert, 2013-ban pedig Komárom-Esztergom Megye Príma Díjasa lett. Alapítója és aktív játékosa volt a Tatabányai Humanitás SE boccia-szakosztályának, valamint a több dobogós helyezése mellett 2011-ben magyar bajnok is volt.
A városvezető kiemelte, nem szabad megfeledkezni a többi embertársainkról sem, akik kerekesszékbe kényszerültek, vagy egyéb nehézségekkel kell megküzdeniük, hiszen rengetegen tehetségesek, emellett nagyszerű emberek is. Az eseményen többek között, Szabó Szonja édesanyja, Toponári Gábor a FODISZ ügyvezető elnöke, és Német Orsolya, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének szakmai vezetője is felszólalt. Ezt követően adták át a díjakat a kiállításon jelenlévő alkotóknak.
Emlékverseny
A kiállítást megelőzően, a délelőtti órákban tartották a III. Szabó Szonja Para Boccia Emlékversenyt is, ami egy integrált, a sportágat népszerűsítő, fesztivál hangulatú, vidám esemény. A megmérettetésen nem csak a bocciát már gyakorló sportolókat és csapatokat fogadták a szervezők, hanem azokat is, aki szívesen megnézték a versengést, vagy éppen szerették volna kipróbálni ezt rekreációs sportágat, amely az izomkontroll és a pontosság játéka.