példamutató

2021.06.14. 06:21

A szívük Komárom-Esztergom megyéért dobog, ők kaptak rangos elismeréseket

Komárom-Esztergom megyéért tevékenykedőket ismertek el a megyeházán. A megyei önkormányzat hét díjat adott át ünnepélyes keretek között.

Petrik József

Forrás: Beküldött

A megyei önkormányzat hét díjat adott át ünnepélyes keretek között pénteken, a megyeszékhelyen. A pandémia miatt idén több hasonló eseményt rendeztek már szűk körben, ez a „sorozat” most zárult. A jutalomban részesülők mellett három országgyűlési képviselőnk is részt vett a rendezvényen.

A díjátadón Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy a helyszínül szolgáló tanácsterem a megye 76 településének zászlóival az összetartozást szimbolizálja, ezért igyekeznek ideszervezni a kitüntetés-átadókat, hogy a díjazottak érezzék, nemcsak a megyei közgyűléstől, hanem a megye egészétől kapják az elismerést.

A díjak átadásában közreműködtek Czunyiné dr. Bertalan Judit, dr. Völner Pál, államtitkár és Bencsik János miniszterelnöki biztos, valamennyien országgyűlési képviselők. A megye stratégiailag kiemelkedő fontosságú nagyvállalata 2019-ben kitüntető címet, és a velejáró oklevelet és bronzplakettet Atsumi Masato, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója vette át.

Komárom-Esztergom Megyéért Díjban hárman részesültek: a Sárisápi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Válóczi Ferenc, a mozgáskorlátozottak megyei egyesületének korábbi elnöke és dr. Lehőcz Irma, orvos, fül-orr-gégegyógyász audiológus. Hárman kaptak Megyéért Szakmai Díjakat: dr. Horváthné dr. Rovács Melinda, nyergesújfalui gyermekháziorvos, Nyitrai István, a tatabányai ipari parkot fejlesztő cég társügyvezetője, valamint az Aranykocsi Zrt., amelyet a vezérigazgató, László Kálmán képviselt.

A mi autónk

Az esztergomi gyár a vállalatcsoport globális munkamegosztásának keretében jelenleg két stratégiai csúcsmodellt – Vitara, SX4 S-Cross – állít elő a hazai, az európai és a világpiac számára. Autóit öt földrész 123 országba exportálja. Az üzem a hangsúlyt a hibrid hajtású autók gyártására helyezi, az uniós országok számára már kizárólag ilyen járművek készülnek. Az első hibrid Vitarák és S-Crossok 2019 decemberében gördültek le a gyártósorról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában