gidrán

2021.02.14. 08:03

13 tény+1 videó a tatai dandár új, török páncélosairól

A tatai dandárhoz nemrég megérkezett a 10 darab Gidrán török páncélozott harci jármű, amelyekről videót és néhány érdekességet is hoztunk.

Goletz-Deák Viktória

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

Ahogy arról beszámoltunk, február 11-én csütörtökön adták át az MH. 25 Klapka György Lövészdandár legújabb török páncélosait. A 10 darab páncélozott harci jármű impozáns látványt nyújtott a gyakorlótéren a csütörtöki átadón.

Még 40 darab érkezik

A törökországi gyártócég, a Nurol Makina vezérigazgatója az ünnepélyes átadón elmondta, hogy az Ejder Yalcin páncélozott járműveket kifejezetten a magyar igényekhez alakították ki. A jövőben ezek a robusztus megjelenésű járművek lesznek a Magyar Honvédség alapvető támogató harcjárműi.

– A járművet először 2014-ben rendszeresítették Törökországban. Azóta több ezer darabot gyártottak belőle és már több országban is bizonyította tudását. A mai esemény azért is fontos a számunkra, mert Magyarország az első európai uniós ország, amely Ejder Yalcin harcjárművet vásárol. Ebből érkezett meg most 10 darab a tatai laktanyába, illetve további 40 jármű fog érkezni a közeljövőben – árulta el a vezérigazgató az átadón, majd beszéde után jelképesen átadta a harcjárműveket Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszternek.

13 tény és érdekesség a Gidránokról

A Gidránok amellett, hogy nagyfokú védelmet nyújtanak személyzetük és a szállított katonák számára, azokkal a technikai berendezésekkel is rendelkeznek, amelyek elengedhetetlen részei a modern haderőnek, hangzott el a helyszínen.

  • 5,7 méter hosszú
  • 2,5 méter magas
  • kilenc katona is elfér benne
  • 16 tonna a tömege
  • 375 lóerős dízelmotor hajtja
  • akár 120 kilométer/órás sebességre is képes
  • egy tank üzemanyaggal 700 kilométerre is eljut
  • még 60 százalékos emelkedőre is felmegy
  • fél méter magas akadályon és egy méter vízfolyáson is áthajt
  • kerekei golyóállóak
  • alsó páncélzata aknaálló
  • lövegtornya 12,7 milliméteres géppuskát rejt
  • a híres magyar lófajtáról nevezték el Gidránnak
  • – A támogató feladatokat ellátó, Ejder Yalcin típusú páncélozott harcjárművekből 2019-ben rendelt tíz darabot a Magyar Honvédség. Ez része annak a modernizációs folyamatnak, mellyel a térség meghatározó haderejévé válhatunk, ezzel tovább erősítve hazánk biztonságát – mondta beszédében a miniszter. Elmondta azt is, hogy a török gyártóval először másfél éve, egy budaörsi családi repülőnapon találkoztak. Most pedig már az első Gidránok átadásán köszönthetik egymást. Az együttműködésük azonban ezzel nem ér véget.

    – A tervek szerint a későbbiekben már hazánkban fogjuk összeállítani a járműveket. A programhoz kapcsolódó gyártást és kutatás-fejlesztést a továbbiakban német-magyar együttműködésben végzik majd – tette hozzá Dr. Benkő Tibor. Ezután Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka ünnepélyes átadta a járműveket a tatai dandár parancsnokának, Lőrincz Gábor dandártábornoknak.

    Külön kiképzést kapnak a kezelésére

    Az ünnepségen többek között részt vett még a magyarországi török nagykövet, Ahmet Akif Oktay, Bencsik János miniszterelnöki biztos, országgyűlési képviselő és Michl József, Tata polgármestere is. Az átadók után a vendégek megnézték közelebbről is a Gidránokat. Eközben megtudtuk, hogy a harcjárművek már tavaly év végén megérkeztek hazánkba, a HM ArmCom Kommunikációtechnikai Zrt. bázisára.

    A gödöllői telepen végezték el a haditechnikai eszközök rendszerbeállítását, illetve szerelték fel azokat korszerű híradástechnikai eszközökkel. Bár a Gidránok vezetésének alapvető feltétele a C típusú jogosítvány, használatukhoz speciális képzés szükséges. A tatai dandár 5 altisztje Törökországban vehetett részt az egy hetes képzésen, ahol elméleti és gyakorlati oktatáson ismerkedtek meg a 16 tonnás járművekkel.

    A katonák elmondták, hogy méretéhez képest meglepően könnyen kezelhető a jármű. Bár alváza magasan van, súlypontja viszonylag alacsonyan helyezkedik el, így kevésbé borulékony. A vezető nappali és éjszakai tájékozódását kamerarendszer segíti, illetve a lövegtoronyban lévő géppuska kezelőjét is kamerarendszer támogatja. Azt is megtudtuk, hogy hazánkban hasonló típusú támogató járműből csak pár darab volt eddig használatban, azok is inkább a missziós feladatok alatt segítették a katonák munkáját. A Gidránokat felderítésekre, illetve parancsnoki járműnek is használják.

     

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában