korlátozások

2020.11.22. 11:53

Esküvő a járvány idején: csak maszkban örülhetett a legszűkebb család a boldogító igennek

A november 10-én megjelent kormányrendeletek értelmében esküvőket csak lakodalom nélkül lehet tartani, és az eseményen „csak a szertartás megtartásához szükséges személyek, továbbá a szülők” vehetnek részt. Miként alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez a megyénkbeli párok?

Raffael Veronika

20200425 Ják Polgári esküvő a koronavírus-járvány ideje alatt. Képen: Sándor Renáta, Szabó Bence

Forrás: Vas Népe

Fotó: Unger Tamás UT

Olyan friss házasok beszéltek a Kemma.hu-nak, akik még az este 11 órában maximalizált lagzik idején, illetve akik a jelenleg érvényben lévő szabályok szerint, a szűk családi körben kötött házasságok idején esküdtek.

A szeptember 18-i szigorítás értelmében a vendéglátó helyeken este 11 és reggel 6 között nem tartózkodhatott senki, kivéve az ott foglalkoztatott személyzetet. Ez számos fiatal párt késztetett időpont-módosításra, akadtak azonban, akik így is megülték a lakodalmat.

– Az aktuális kormányrendeletek láttán megijedtünk. Nagy szerencsével azonban a násznépet megvendégelő étterem, és a házasságkötőben dolgozók is készségesen segítettek nekünk az esetleges változtatásban – árulta el a környei Csutiné

Bertalan Zsuzsanna. Hogy több idejük jusson az ünneplésre, októberi esküvőjük kezdőidőpontját előrecsúsztatták.

– Délután négy óra helyett kettőkor kezdtünk. Előbb kezdődött a ceremónia, ezáltal több időnk maradt minden másra. Mindent kipipálhattunk, ami egy hagyományos esküvőn lenni szokott: egy késői ebéd, játék, nyitótánc, menyasszonytánc és torta. Persze ahogy sokaknál, nálunk is előrébb csúszott az éjfél – árulta el Csutiné Bertalan Zsuzsanna, aki hozzátette: a vendégek így ugyanúgy mentek el a lagziból, mintha hajnali négyig mulathattak volna.

A legutóbb megjelent szabályozások óta kevesebb öröm jut az oltár elé járulóknak, a házasságkötésnél pedig kizárólag a szertartás vezetője, illetve az anyakönyvvezető, a házasulók, a tanúk, a szülők, nagyszülők, testvérek, valamint a házaspár gyermekei lehetnek jelen. Ez alaposan megnehezíti, és újratervezésre kényszeríti az ifjú párokat, mégis vannak, akik nem vártak az alkalomra és a tatabányai Tari Lucához és férjéhez hasonlóan szűk körben esküdtek.

– Az állandó korlátozások közepette nem tudtunk előre tervezni semmit úgy, ahogyan akartuk. Számomra nagyon szomorú volt, hogy nem lehettek ott a barátaim, sőt, a szüleimen kívül a kereszt­apám sem jöhetett el a hivatalos szertartásra. Így annyira nem volt teljes ez a nap, bizarr látványt nyújtott, hogy a számunkra boldog eseményen nem láthattam a szűk családi kör arcát az őket takaró maszkok miatt – mesélte a fiatal asszony.

Jövőre csúszik

– A ceremónia után csak álltunk ott üresen, hogy akkor hogyan és miként legyen tovább. Egyszerűen csak hazamentünk, mintha mi sem történt volna. Vigasztalásul édesanyámhoz mentünk át ebédre, majd egy másik városba rohantunk át a férjem szüleihez, hogy így is a rendelkezésekben megszabott este nyolc óra előtt érjünk haza – emlékezett vissza november 13-ai esküvőjére Tari Luca. Hozzátette: ha jelenleg nem is ünnepelhetnek családjukkal és barátaikkal a lagzin, mindenképp pótolni szeretnék azt később.

– Jövő évre toljuk ki a lagzi megülését, remélhetőleg addigra csillapodik a járványhelyzet, enyhülnek a szigorítások. Egy nagyszabású ünneplés tenné teljessé a nagy napunkat – tette hozzá a fiatal menyasszony.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában