segítségnyújtás

2020.08.15. 13:33

Megyénkben 7 lakásotthonnal segít a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató

Júliustól bővült a kormány felkérésére a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának tevékenységi területe és feladatellátása. A szervezet a főváros mellett már nyolc megyében van jelen. Emellett tucatnyi megyében országos módszertani feladatokat is ellát a szervezet.

S. G.

A Szeged-Csanádi egyházmegye 2010 óta lát el gyermekvédelmi feladatokat. Ekkor vette át a Komárom-Esztergom Megyei gyermekvédelmi szakellátási rendszer fenntartását és működtetését. Ez nemcsak az intézményekre, hanem a nevelőszülői családoknál élő gyermekekre és fiatalokra is vonatkozott. Ugyanabban az évben indultak az egyeztetések más megyékben is, majd dr. Kiss-Rigó László egy évvel később alapította meg a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Országos Gyermekvédelmi Szakellátást működtető intézményrendszerét.

Azóta folyamatosan bővül az egyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi hálózata, ma már több mint 5000 férőhelyen gondozhatnak családból kiemelt gyermekeket és fiatalokat – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben. A közelmúltban tartott sajtótájékoztatón elhangzott: Magyarországon 23 ezer gyermek nem vér szerinti családjában, hanem nevelőszülőnél vagy gyermek­otthonban nő fel. Jelenleg az egyház szerepvállalása jelentős e területen.

Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója szerint szervezetük alapvető célja a nevelő-fejlesztő munkára koncentráló, közvetlen segítségadás, de folyamatosan fejlesztik is azt a szakmai programot, amellyel a teljes ellátási területen ugyanazt a magas színvonalú szolgáltatást nyújtja.

Megyénkben 240 férőhelyen lát el a szervezet gyermekeket, hét lakásotthon van: kettő Tatabányán, egy-egy Vértesszőlősön, Környén, Oroszlányban, Koppánymonostoron és Ácson. Barta László területi igazgató elmondta, törekszenek a nevelőszülők számának bővítésére; most nyolcan jelentkeztek nevelőszülői tanfolyamra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában