Csokrai mellé verseket is ajándékoz a 99 éves tatabányai virágárus

– Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – tartja a mondás. Várakozással sétáltam kolléganőmmel a Madách Imre utca 29-es szám felé. Megpillantva őt, egészen olyan volt, mint amilyennek a képen láttam: az idő meghajtotta hátát, járókeretére támaszkodva csendesen ült a kerítés talapzatán.

Közelebb kerülve láttam meg a néni színes portékáját: számtalan virágcsokor díszelgett a libasorba rakott, vízzel teli vödrökben. Leguggoltam a néni elé, úgy szólítottam meg – hogy magam is vásároljak egy bokrétát, közben pedig megismerkedjek vele. Meglepetten pásztázott, láthatóan nem szokott hozzá az efféle közeledéshez. Ráébredve vásárlási szándékomra izgatottan rendezgette virágait, dolgos kezével egy sárga és lila virágokkal tűzdelt csomót nyújtott felém.

– Annak idején a sarkon lévő bolt előtt árultam a virágokat. Ma már csak itt, a ház előtt. Nehézkes a járás, tudja – mesélte Ilonka néni. – 1922-ben születtem. Számolja ki kedves, az idestova kilencvenkilenc év – adta tudtomra mosolyogva. Az idős néni lánya segítségével minden reggel csokrokat készít a kertben hajladozó, számtalanféle virágból: szappangyökeret, mézvirágot és szegfűszálakat is növeszt.

– Reggeltől estig ülök itt. Jól esik a friss levegő, társaságom is van, a Zoknis – int az éppen csendben ücsörgő puli felé.

– Akik erre járnak, meg-meg állnak nálam vásárolni. Gyakran mesélik, hogy a frissen szedett virágok akár két hétig is elállnak a vázában.

Egész úton – hazafelé...

A csokrok mellé Ilonka néni verseket is ajándékoz. A régi időkről, gyermekkoráról is mesélt. – Nagyon szerettem szavalni. Egyszer, talán hét éves lehettem, Horthy Miklós kormányzó neve napjára rendezett ünnepségen verseltem. Később, távol az otthonomtól, édesanyámra gondolva idéztem fel Petőfi szavait. Megérintettek – emlékezett fátyolos szemmel Ilonka néni. Másodpercekkel később a Füstbe ment terv című költeményt szavalta – teljesen hibátlanul.