Felháborító mesével próbálták eltussolni, hogy a pufajkások agyonvertek egy embert Felsőgallán

– Több kutatása is foglalkozik az 1956-os eseményekkel. Most egy felsőgallai megtorlás döbbenetes részletein dolgozik. Mit sikerült kiderítenie?

– A pufajkások folyamatos túlkapásai miatt 1956 decemberében fellázadt a VI-os telep lakossága. Leváltásukat szerették volna elérni. Sajnos nem sikerült, s a megtorlás brutális volt. Az 1957. március 1-jén, a volt Állami Áruház mellett lévő 2. számú tiszti rendőrőrsön történteket írom majd le könyvemben, kitérve a fontosabb érintettek, elkövetők életútjára is.

Március 1-jén este kihallgatásra vitték az őrsre Gerstmár Jánost VI-os telepi forradalmi vezetőt, ahol nyolc pufajkás és két rendőr halálra verte a harmincöt éves férfit. A gyilkosságot próbálták eltitkolni a helyiek előtt, ezért kifelé hírzárlat volt elrendelve, s később regisztrálatlan sírban, Komáromban temették el az áldozatot. Mivel azonban hivatalos helyiségben történt a haláleset, ezért igazságügyi orvosszakértő bevonására volt szükség. A szakember, aki maga is rendőrtiszt volt, nem volt hajlandó fiktív halál­okot aláírni, ezért nem sikerült teljesen eltussolni az emberölést. Belső vizsgálat indult.

– Mi lett az eredménye?

– A pufajkások következmények nélkül megúszták, sőt, mint ahogy az általános volt a karhatalom tagjainál, kitüntették és civil munkahelyükön előléptették őket. A két rendőr ellen indítottak eljárást; végül fejenként hat hónap börtönbüntetést kaptak három év próbaidőre felfüggesztve. Rendfokozatukat és beosztásukat is megtarthatták. Határtalan cinizmus jellemezte az akkori hatalmi gépezetet: a hivatalos iratok szerint például az özvegyet „megnyugtatta, hogy a BM átvállalta a temetés költségeit”. A rendőrség számára ez krízisidőszak volt. A forradalom leverését követően nagyarányú tisztogatás folyt a szervezeten belül, és az újonnan kinevezett rendőri vezetőknél a párthűség volt a mérvadó. A megtorlás szimbólumai és kulcsfigurái, a pufajkások, a karhatalom tagjai feladatukat önként vállalták. Nagy részük keményvonalas kommunista volt. Az sem volt ritka azonban, hogy valaki a szélsőjobboldali nyilasoktól igazolt át a kommunistákhoz, és lett aztán később pufajkás. A Gerstmár Jánost agyonverő karhatalmisták között is volt olyan, aki 1944-ben fegyveres nyilas pártszolgálatos volt.

– Mitől különleges ez a per? Miért keltette fel az érdeklődését?

– Hivatali helyiségben történt az emberölés. Így mindenről készült hivatalos jelentés, feljegyzés. S ami még egyedivé teszi a tragédiát, hogy ezek az iratok fenn is maradtak, és sikerült felkutatni őket. Minden apró részlet összeállt. Megnevezhetőek az elkövetők. Ha ilyen és effajta szörnyűségre bukkanok, mindennél jobban hajt az igazságérzetem.

– Az 1956-os tatabányai eseményekkel korábban is foglalkozott?

– A 60. évforduló okán 2016 az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve volt. Az ehhez kapcsolódóan megnyíló pályázati lehetőségeket kihasználva dr. Klébert Márton, az 1956-os tatabányai események főszereplőjének tiszteletére emlékszobát is létrehoztam. Klébert civil és katonai rehabilitációját is én kezdeményeztem és vittem végig, s megjelentettünk egy kiadványt is A megtorlás Tatabányán címmel, amelyben Klébert élete és munkássága mellett a három legfontosabb tatabányai peranyag is szerepel. Már ekkor felbukkant Gerstmár János tragédiája, csak a bizonyítékok hiányoztak. Aztán 2017-ben Homola István, a Történelmi Igazságtétel Bizottság egykori elnöke felkeresett és segített az első konkrét nyommal. Ekkor kezdtem felgöngyölíteni a gyilkosság szálait. Különleges, hátborzongató nyomozás kezdődött, gyomorforgató részletekkel.

– Az elkövetők között volt tatabányai is?

– Igen, sőt, egyikük gyerekkorától ismerte az áldozatot. Az elkövetők egyike még él is. Őt fel is kerestem.

– Hol találkoztak?

– A Tiszántúlon kerestem fel a 88 éves férfit. Kutató vagyok, sok dolgot megéltem már, de ez a húszperces találkozó valami egészen különleges tapasztalat volt, hiszen egy politikai gyilkosság elkövetőjét faggattam. Bár nekem tagadta a cselekményben történő részvételét, korabeli iratok, köztük a saját tanúvallomásai egyértelműen bizonyítják a bűnösségét.

– Találkozott az áldozat hozzátartozóival is?

– Gyermeke nem született Gertsmár Jánosnak. Testvéreinek a gyermekeivel találkoztam. Érzékelhető volt a félelem rajtuk. A hivatalos szervek egyébként azt mondták az özvegynek, hogy Gerstmár János leesett a teherautóról, azért halt meg.

– Leesett a teherautóról???

– Ez akár az elkövetők saját szlengje szerinti olyan megjegyzés is lehetett, melyet a megöltekre alkalmaztak, mert nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor felbukkant. A kifejezés később a VI-os telepi ellenállók elleni per másodrendű vádlottjánál, Pendl Józsefnél is előkerült. Pendl súlyos börtönbüntetést kapott, végül az 1963-as amnesztiával szabadult. Feleségének egyedül kellett felnevelnie öt gyereküket a legnagyobb nyomorban. Alkoholizmus, elszigeteltség után Budapestre került a férfi, ahol 1971 októberében egy mentőautó szedte fel az utcáról. Tarkótáji koponyatöréssel fél évig kómában feküdt egy kórházban, ahol aztán meg is halt. Okkal vélelmezhető, hogy hátulról leütötték, bár a hivatalos verzió szerint ő is leesett a teherautóról. Itt az idegenkezűség sajnos csak vélelmezhető, konkrét bizonyítékok híján a gyilkosság nem bizonyítható.

– Feltételezem, a fizikai erőszak alkalmazása nem volt egyedülálló.

– Sajnos nem. A pufajkások részéről ez állandó volt, de Tatabányán a rendőrségen is gyakori volt az 1956-hoz kötődő esetekben. A vallomások nagy részét itt kényszer alatt tették a vádlottak. Még ügyészségi vizsgálat is lett ebből. A forradalom leverése után újonnan kinevezett városi rendőrparancsnok – aki maga is tevőleges résztvevője és felelőse volt 1956-ban egy halálos áldozatokkal járó sortűznek – hosszasan vitatkozott az ügyésszel, ugyanis szerinte nem volt elítélendő 1956-hoz kötődő ügyek esetén az őrizetesek bántalmazása.

– Mennyire kutatható már 1956? Szabad, tudunk már erről nyíltan beszélni?

– A jelenleg hatályos jogszabályi környezet mellett sem a kutatás, sem az adatok nyilvánosságra hozatala nem ütközik akadályokba. A történelmi tényeknek ki kell derülniük. Ám hatvan évvel a történtek és harminccal a rendszerváltoztatás után is úgy tűnik, vannak még félelmek, titkok, tabuk. Hatalmas teher a társadalom számára az elszámoltatás hiánya. Ennek a rendszerváltoztatást közvetlenül követő elmaradása történelmi hiba volt. Sokan úsztak meg nagyon súlyos bűncselekményeket, akik 1990 után még éltek, és felelősségre vonhatóak lettek volna. Jóvátehetetlenek ezek a cselekmények, mint ahogy a sok áldozat hozzátartozóit érintő következmények is: a nyomorban felnőtt gyerekek, az átöröklődő súlyos traumák, az öngyilkosságok. A megtorláshoz kötődő súlyos bűncselekmények elkövetői sok esetben fényes karriert futottak be a Kádár-korszakban, míg az áldozatok és hozzátartozóik sok esetben a társadalom perifériájára sodródtak.

– Rettenetes sebeket szakít fel ez a téma. Érdemes egyáltalán foglalkozni ezekkel a léleknyomorító történésekkel?

– Feltétlenül! Komoly és jogos társadalmi igény van az ilyen bűncselekmények feltárására. Emellett nagyon sok tanulsággal is jár a régebbi időszakokban elkövetett hibák ismerete. Ha ezekből nem tanulunk, akkor arra leszünk ítélve, hogy újra elkövessük, elszenvedjük őket. Tán az idő előrehaladtával már könnyebb beszélni is ezekről a tragikus eseményekről.

– Önt hogyan érintette az ügy?

– Amikor az első konkrét, bizonyító iratokat megtaláltam, aznap éjjel nem bírtam aludni. Megdöbbentettek a rendkívül brutális részletek, ugyanakkor azt is sejtettem, hogy lesznek még ebből problémáim, ha részleteiben feltárom a tragédiát... Mégis azt gondolom, meg kell írnom Gerstmár János agyonverésének ügyét, rá kell irányítanom a figyelmet az 1956-ot követő megtorlás egy súlyos fejezetére Tatabányán is.

Dr. Szobonya Zoltán emlékérem

„Kutatja és megalkuvás nélkül ápolja az 1956-os forradalom és szabadságharc valós történéseit. Kiállítások, könyvek, újságcikkek létrehozásával híven őrzi a hősök emlékét” – áll a dr. Szobonya Zoltán emlékérem díszoklevelén. Dr. B. Stenge Csaba dr. Szobonya Zoltán volt Bács-Kiskun megyei mártír, forradalmi vezető katonai rehabilitációjában is közreműködött. Az 56-os forradalom tatabányai eseményeinek egyik főszereplője, dr. Klébert Márton civil és katonai rehabilitációja is nevéhez fűződik. A Dr. Szobonya Zoltán emlékérmet minden év szeptember végén adományozzák Kecskeméten. 2019-ben ezt Dr. B. Stenge Csaba kapta. 2018-ban az emlékérmet Dr. Orbán Viktor miniszterelnöknek adományozták.