Nagykövetet és köztársasági elnököt is megvendégelt Tatabányán mindenki Takács Tónija

Az interjú a koronavírus magyarországi terjedése előtt készült.

Gyerekkorától, a hatvanas évektől arra törekedett, hogy minél többször tegyen jót, végezze jól a dolgát. Az egyik ilyen eset az volt, amikor két néni csoszogott egymás mellett Tatán, az egyiknél egy tejeskanna. Segített neki, majd két évig hordta a tejet a 86 éves ikreknek. Tatán „Tejes Takácsoknak” hívták a családjukat, mert volt egy tejcsarnokuk. Évtizedekkel később, 2013-ban Tóni visszatért a gyökerekhez, kialakított egy tejüzemet Komáromban. Ötven automatájuk működött a nagy áruházláncok boltjaiban, a diákétkeztetésben is szerepet vállaltak. Sajnos nem lehetett bővíteni, máshol folytatták.

– Egy másik meghatározó élményem, amikor Tatán, a Dózsa György utcában megcsapott a friss kenyér illata – tér vissza a gyerekkorhoz. – Egy fekete hajú, mogorva bácsi erélyesen rám szólt, amikor bámultam. Elszaladtam, másnap visszamentem. Megenyhülve nyújtott felém egy igazi, békebeli ropogós kiflit. Törtem belőle, és elhatároztam, valamikor majd én is készítek ilyet. Így is történt.

Bekonferálta a nagyszerű péket, Bálint Ferencet, a fekete hajú, mogorva bácsi fiát, aki két hatalmas, kovászos, félbarna kenyeret hozott. Tóni közben „segített” a pogácsáknak, hogy ropogósra süljenek, majd folytatta a történetét. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) tatabányai szervezetének tagjai hallgatták a sok meglepetéssel tarkított előadást. Nem véletlenül, hiszen a házigazda első munkahelye a Tatabányai Szénbányák volt.

– Érettségi után kerültem a bányához – folytatja. – Nagyon sok különleges, értékes emberrel ismerkedtem meg, barátkoztam össze. Tanultam tőlük szakmát és emberséget, kitartást és bajtársiasságot. Két dátum beleégett az emlékezetembe. Az egyik 1978. február 16., a tatabányai sújtólégrobbanás. Az aknapillértől a szörnyű napon a mélyből nekem is lépcsőkön kellett feljutnom a felszínre. Számoltam, 1744, ez több, mint a Turulhoz fel és le és újra fel és le. A másik nap 1979. november elseje, az első kapavágás a mányi bányában.

Váltás következett 1989-ben: megbízták az óvárosi Zsdánov Művelődési Ház vezetésével. Különböző okok miatt 5,4 milliós volt a veszteség, de egy év alatt a nagy részét lefaragta. Szabad kezet kapott, (ki)alakította a vállalkozó kultúrházat. Közönségvonzó rendezvényeket szervezett, hétvégi vásárokat tartottak az akkoriban is népszerű bálás ruhákból. Videotékát nyitottak, kialakítottak egy kis nyomdát is. Óriási szerencséje volt és emberséges főnökei.

– Újabb kihívás ért – érkezünk a történetben a beszélgetés helyszínéhez. – Egy kiváló német kapcsolatokkal rendelkező tatai cégnél hallottak rólam, megkerestek. Bérbe vették a Népházhoz közeli, a Tulipános Ház melletti nagy, összesen 3000 négyzetméteres épületet. Kíváncsian várták, mit tudok kezdeni itt. Első nekifutásra érkezett 26 kamionnyi (!) áru Németországból. Mindenfelé tároltuk, például a baji laktanyában és iskolában, a Zsdánovban – aztán eladtuk. Nagyon jól ment az áruháznak, volt olyan nap, amikor ötmilliós forgalmat bonyolítottunk le.

Ekkoriban ismerte meg a Tatabányán és országszerte nagy népszerűségnek örvendő Schalkhammer Antalt, akit szintén nagyon sokan Tóninak szólítottak. A bányász, majd szakszervezeti vezető, országgyűlési képviselő meghatározó szerepet kapott az életében. Mint mondja, még nem látott olyan embert, aki ennyi jót tesz. Volt egy megszívlelendő jó tanácsa: Sose várj hálát! Ő volt a lelki társa, mindenben támogatta. Emlékére hozták létre a Jónak lenni jó nevet kapó Schalkhammer Antal Alapítványt, amelynek Takács Antal a titkára. Eddig csaknem 350 diáknak tudtak anyagi támogatást nyújtani.

A meseszerűvé váló történetben egy rövid rémmese következett. Megromlott a viszony a tatai céggel. Dupla bért ígérve elcsábítottak a 47 alkalmazott közül negyvenet.

– Nem adtam fel – emlékezik Takács Tóni. – A West Étterem épületében kialakítottuk a West Pékséget. Vásároltunk hat kemencét, teherautókat, néhány éven belül 24 mintaboltot nyitottunk, összesen 106 boltba szállítottunk. A West Étterem is népszerű volt 1991 és 2010 között. Megtanultam emberekkel bánni, a vendégek gondolatát olvasni és szolgálni azokat, akik megtiszteltek. A sok neves vendég közül néhány: Göncz Árpád köztársasági elnök, miniszterek sora, Koós János, valamint a kínai nagykövet.

Kínában készültek az Eagle motorok

– Amikor 1994-ben először jártam Kínában, megkérdezték, mit akarok én itt. Hirtelenjében azt mondtam, pékségeket akarok nyitni. Harsány nevetés volt a válasz, de két év múlva Peking már tele volt kisebb-nagyobb francia pékséggel. Kína szívében, a 96 milliós Henan tartományban találkoztam az elnökkel is, megyénk delegációjának tagjaként. Jártam Shaolin kolostorban, megtapasztaltam a kemény telet Harbinban, éppen mínusz 41 fok volt. Főleg gyárakat, kulturális rendezvényeket látogattam. A Sas, kínaiul Ying nevű városban megpróbálkoztam a robogók gyártásával. A kínaiak olvasták a gondolataimat, elkészültek a prototípusok, a 2003-as Motor Show-n már bemutattuk az Eagle névre keresztelt járműveket. Díszvendége lehettem a kínai világkiállításnak, két éven keresztül készültek a robogók, Európában több mint ezret eladtunk – meséli.

– Egy darabig úgy tűnt, hogy minden nagyon szép és jó, de aztán a 2008-as év újabb mélypontot jelentett – komorodik el. – Sajnos egy rossz szerződéssel mindenünk odaveszett. Négy évig pereskedtem, mindent megnyertem, de sajnos az idő felőrölt, tönkrementünk, két évvel később az éttermet is be kellett zárni. Ekkor döntöttem úgy, hogy vissza a gyökerekhez, az élelmiszergyártáshoz. Új, korszerű technológiák bevezetése volt a cél, elsősorban a sokkolt, azaz gyorsfagyasztott termékekre koncentráltam. A nagymamára gondolva így kezdtem el házi rétest gyártani. Először csak magam, amíg kitapasztaltam minden csínját-bínját. Egy évig kínlódtam, házaltam, bemutatókat tartottam.

– Amikor már majdnem feladtam, biztatott, erőt adott, lelket öntött belém a feleségem, Bakulár Júlia – mosoly következik. – Nélküle nem jutottam volna idáig. Ma már saját receptjeink alapján az ország több pontján készülnek a réteseink. Lokálpatriótaként a szívem vérzik, amikor megkérdezik tőlem, hol: Debrecen, Hódmezővásárhely, Szolnok, Cegléd. A jó hírem: szerintem még két hónap, és ismét Tatabányán készítjük termékeink nagy részét. Egy minden igényt kielégítő, korszerű üzemet sikerült megépítenünk. Minden évben meghívnak a világ legnagyobb élelmiszeripari szakkiállítására, a Grüne Woche-ra. Mi szállítjuk Berlinbe, a magyar nagykövetségre a rétest. Ott vagyunk a Sziget Fesztiválon, a Nemzeti Vágtán és a Víz Zene Virág Fesztiválon is. Fontosnak tartja, hogy sok jó tulajdonságot örökölt a szüleitől. Többször hallottam Takács Tóniról, hogy makacs, bátor, segítőkész. Ő szerényen hozzáteszi: a szerencsés jelző se maradjon ki...

Szolgált és szolgál ma is a békés-vidám Légióban

Harmincnyolc éve alakult meg Tatabányán a Légió Rock Band. Az alapítók között volt Takács Tóni is. Két év múlva a debreceni Békedal pályázaton 651 pályamű közül kerültek az első húszba a Nem akarom című számmal. A rock és jazz kategóriában a harmadik helyet szerezték meg. Ebben az évben megnyerték a Komárom-Esztergom megyei rockfesztivált, a győri rockfesztiválról „ezüstérmet” hozhattak haza. Három és fél évtized után újra próbálkoztak, a közönség tapsai alapján sikerrel. Felléptek Tatabányán többször is, aztán Császáron, Komáromban, Tatán és legutóbb az oroszlányi Bányász Klubban. A jelenlegi összeállítás: Lunczer Vivienn, Bazsó Judit, Freund Zoltán, Horváth Gábor, Takács Antal és nem utolsósorban a szinte állandó vendég, a régi barát, a világ egyik legjobb fuvolistája, Török Ádám. Hogyan tovább? Menetel a Légió!