üzemanyag

2020.01.14. 17:30

Az idősebb autóknál okoz nagyobb gondot az új benzin

Mint ismert, egy európai uniós előírás miatt Magyarországon a kétszeresére emelkedett a 95-ös oktánszámú benzinbe kevert biokomponens mennyisége, a bioetanoltartalmat január elsejétől 5-ről 10 százalékra kellett növelni. Az általunk megkérdezett szakember szerint bőven van kérdőjel a témában.

Várvizi Tamás

Forrás: 24 Óra

Fotó: Dallos István

Eddig még az E10-es benzin gyakorlatilag elhanyagolható mértékben volt jelen a magyar piacon. Az Európai Unió célja fokozatosan csökkenteni a nem megújuló energiaforrásból, tehát kőolajból előállított üzemanyagok felhasználását és előtérbe helyezni a megújulókat, így a bioetanolt, hétköznapibb nevén etil-alkoholt.

Egy autós szakportál szerint ez azért problematikus, mert a korosabb autóknál megváltozhat az üzemanyagok kémiai szerkezete, amely nehézkes indítást, vagy akár teljes indításképtelenséget eredményezhet, eközben pedig gyantás lerakódások képződhetnek az üzemanyagrendszer egyes pontjain. Emellett a bioetanolos üzemanyagok felgyorsítják a velük érintkező fémalkatrészek korrózióját, ez lehet akár a fémtankkal szerelt járművek tartályának belső fala is.

Továbbá ha egy olyan autó üzemanyagrendszerébe kerül a benzin, melynek tartályában, az üzemanyagpumpában, a csőrendszerben, a befecskendezőkben, vagy karburátorban, illetve a csatlakozókon lerakódások keletkeztek az évek során, ezeket leoldja és dugulást okoz. Mindez nem érinti túlzottan kedvezően a használtautó-kereskedőket sem.

– A nálunk lévő gépjárműállomány 50-60 százaléka lehet érintett, a nem kifejezetten új autók – tudtuk meg Bereczki Gábortól, egy tatabányai használtautó-kereskedés vezetőjétől. Mint fogalmazott, az üzemanyag „belerohadhat” a tankba, emiatt várhatóan „nem győzik majd a szivattyúkat cserélgetni” az álló, nem rendszeresen járatott autóknál. Mindez persze többletköltséggel, illetve -munkával is jár, egy szivattyú ára 8-10 ezer forint.

Bereczki Gábor megjegyezte: további probléma, hogy mivel sok idő nem telt el a fenti változás életbe lépése óta, még nincs kellő tapasztalat az új összetételű benzin hatásáról. Igaz, egyelőre a vásárlóik sem ostromolják őket kérdésekkel a témában. A szakember kitért rá: megoldást jelenthet, ha a 100-as oktánszámú benzint tankolják az érintettek, igaz, ez literenként 40-50 forinttal drágább az új 95-ösnél.

Magyar portálon is ellenőrizhetünk

Sok autótulajdonos (vagy éppen használtautó-vásárlás előtt álló) számára érdekes lehet a kérdés: a tulajdonában lévő (vagy leendő) autóját károsíthatja-e a módosított bioetanol-tartalmú üzemanyag. Ennek érdekében három programozó német mintára létrehozott egy magyar nyelvű keresőoldalt (www.e10check.hu), a nemzetközi járműgyártók szövetségének adatai feldolgozásával. Az adatbázis segítségével kideríthetjük, hogy négykerekűnk kompatibilis-e az újfajta benzinnel. A rendszer rákérdez évjáratra, illetve motortípusra. A konkrét autóra vonatkozó megfeleléssel kapcsolatban ugyanakkor a szakemberek azt tanácsolják, mindenki az adott alvázszám alapján kérdezzen rá szakszerviznél, vagy márkaimportőrnél a kompatibilitásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában