alakuló ülés

2019.10.29. 17:29

Popovics György ismertette terveit a megyei közgyűlés alakuló ülésén

Popovics Györgyöt választották meg a megyei közgyűlés elnökévé. A régi-új elnök 1990 óta tagja a testületnek, és immáron negyedszer vezetheti a testület munkáját.

Petrik József

Popovics György a megyei közgyűlés elnöke

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

A megyei közgyűlés alakuló ülésén először dr. Solymos András, a területi választási bizottság elnöke ismertette az önkormányzati voksolás hivatalos végeredményét. A szavazáson, az erre jogosult 194 ezer állampolgárból 87 ezeren vettek részt. Az érvénytelen szavaztok száma meghaladta a háromezret.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppártra csaknem 48 ezren voksoltak, míg az ellenzéki összefogás – DK, Jobbik, MSZP, Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért – jelöltjeire majdnem 36 ezren. Ennek megfelelően a megyei testületben a kormánypártok kilenc, az ellenzék hat mandátumot szerzett.

A megyei közgyűlés alakuló ülése (Fotó: Zantleitner Ingrid / 24 Óra)

Az elnök megválasztásáig Lévai Ferenc, mint korelnök vezette a közgyűlést. Először a képviselők tették le az esküt, majd átvették megbízó levelüket. Ezután Popovics Györgyöt választották meg a közgyűlés elnökévé, aki szintén letette az elnöki esküt.

A régi-új elnök „székfoglalójában” egyebek mellett azt hangsúlyozta, mennyire fontos számára, hogy az itt élők maguknak érezzék szűkebb hazánkat. Legyenek büszkék arra, hogy Komárom-Esztergom megyeiek. Ő ugyanis az elkövetkező ötéves ciklusban is mindent elkövet annak érdekében, hogy tovább erősítse az emberekben a megyei identitást, az együttműködést és az összefogást.

Popovics György a megyei közgyűlés elnöke (Fotó: Zantleitner Ingrid / 24 Óra)

Popovics György korábbi elnöki megbízatásai során is ennek szellemében tevékenykedett. Ezt a sikeres pályázatok, a futó és már megvalósult projektek is bizonyítják. A megyei önkormányzat ugyanis rendkívül körültekintően gazdálkodott a Terület és Településfejlesztési Operatív Program kínálta forrásokkal. Szűkebb hazánkban ugyanis gyakorlatilag minden település céljai, elképzelései elérése érdekében részesült valamilyen támogatásban. A most kezdődő időszakról szólva az immáron negyedszer megválasztott elnök kiemelte, nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni megyénk turisztikai jellegű fejlesztéseire.

A testület három alelnököt is választott. Borsó Tibor és Steindl Balázs számára nem volt újdonság ez a megbízatás, mivel az elmúlt ciklusban is betöltötték ezt a funkciót. Romanek Etelka azonban új alelnökként tevékenykedik novembertől.

Romanek Etelka új megbízatása elé néz a következő ciklusban (Fotó: Zantleitner Ingrid / 24 Óra)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában