Szépkorú

2019.07.19. 17:00

A 90 éves bakonyaljai dédi bűnnek tartja a lustaságot

Ella néni számára az unokák és a család jelenti a legnagyobb boldogságot. A hosszú élet titkának a folytonos tenni akarást tartja.

Palásti Péter

Ella néni számára az unokák és a család jelenti a legnagyobb boldogságot. A hosszú élet titkának a szeretetet, nyugalmat és folytonos tenni akarást tartja.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Mazán Tibor

Vannak emberek, akiket családtagjaik és ismerőseik is más néven szólítanak, mint ahogy anyakönyvezték őket. Közéjük tartozik Szabó Istvánné, aki 90 éve látta meg a napvilágot Izsák Ilona néven, mégis csaknem mindenki Ellának hívja Megtudtuk tőle, hogy azért, mert 11 éves korában nevelőszülőkhöz került a Rédéhez tartozó Lesaljára, és ott ragadt rá az Ella, amit nagyon megszeretett. Elmesélte azt is, hogy csak a II. világháború után tudta befejezni tanulmányait, majd varrónő lett.

Bár szakmunkás bizonyítványt is szerzett, de még alkalomszerűen sem dolgozott sokáig, mert nevelőszüleit ápolta, gondozta. Később tíz éven át dajkaként dolgozott a helyi óvodában, és nem csak ő szerette a kicsiket, hanem ők is őt.

Mi sem bizonyítja jobban ezt annál, hogy néhány napja közülük is sokan felköszöntötték 90. születésnapján azt követően, hogy szintén megtette ezt Pekár Zsolt ászári polgármester, aki átadta a miniszterelnök jókívánságait is.

Ella néni egyik kedvenc hobbija a varrás (Fotó: Mazán Tibor / 24 Óra)

Természetesen nem csak sok virággal köszöntötték, hanem rengeteg egyéb ajándékot is kapott, melyek közül legjobban a ma már 34 éves Andriska unokája által összeállított fotóalbumnak örült, melynek legelső képén ő is látható ötévesen.

Neki egyébként két húga született, akik szintén szép kort értek meg, de egyikük sem ünnepelhette 90. születésnapját. Szüleinek földi élete is rövidebb volt kilenc évtizednél, de apai nagymamája 93 éven át élt Izsán; valószínűleg az ő génjeit örökölte ő is.

Mivel ilyen beszélgetések alkalmával elkerülhetetlen, feltettük azt a kérdést is, hogy mi a hosszú élet titka. Nem sokat gondolkodott, azt mondta, hogy szeretetben és nyugalomban kell élni, meg mindig csinálni valamit, mert a lustaság bűn. Igaz, hozzátette azt is, hogy néha azért ki kell lazítani.

Nagy valószínűség szerint ezen életfelfogása miatt mostanában is rendszeresen varr. Szekrénye tetején dobozokban sorakoznak különböző anyagok és átalakításra váró régi ruhák, melyekből elsősorban nem magának készít valamit, hanem családtagjainak.

Ebben Tímea unokája segít neki, aki rendszeresen ellátja különböző divatlapokkal, melyeket nem csak átnéz, de fel is használja a bennük található mintákat. Munkája végeredményével mindig bizonyítja, hogy amit fiatal lányként megtanult, azt dédnagymamaként sem felejtette el.

Többszörös dédi

Ella asszony alig múlt húsz esztendős, amikor férjhez ment. Párja akkor hengergépészként dolgozott, később az akkor még javában működő ászári keményítőgyárban lett kazánfűtő. Három gyermekük született. Adél volt az első, László ma is él, Erzsébet pedig a legfiatalabb. Ma öt unokája van, akik közül ketten Budapesten élnek, a többiek megyénkben. Két dédunokája közül Ábel ma már 18 éves, Bence pedig tíz esztendővel fiatalabb. Ő már nem sokáig lesz a nagycsalád legkisebb tagja, mert szeptemberre várják a legújabb jövevényt, aki már a harmadik dédunoka lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában