illemszabályok

2019.04.07. 14:15

Rangos protokoll versenynek adott otthont a tatabányai Keri aulája

A Tatabányai Szakképzési Centrum Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközép- és Szakiskolája adott otthont a tizennyolcadik országos protokoll versenynek.

Körtvélyfáy Dina

Hazánk hat legjobb csapata mérette meg magát a Keri aulájában. A diákok többek közt Paksról, Pécsről, Szegedről, Balatonboglárról érkeztek, hogy megmutassák, valóban tisztában vannak az alapvető illemszabályokkal.

Ezen kívül önálló előadásokkal ugyancsak készülniük kellett, ahol a tartalom mellett az előadás módját is pontozta a zsűri. Később imitált állásinterjúkat kellett kritikus szemmel figyelniük, majd megfogalmazni, milyen hibákat követettek el a jelentkezők.

A verseny megnyitóján a Keri igazgatója, Patakiné Slezák Ágnes szólt a versenyzőkhöz. Örömét fejezte ki amiatt, hogy iskolájukat választották a rangos verseny helyszínéül, ahol szintén komoly szakmai munka folyik.

Ezt követően Schmidt Csaba polgármester kért szót. Úgy fogalmazott, nem csupán az iskola, hanem a város számára is megtiszteltetés, hogy ilyen jelentős megmérettetésnek adhatnak otthont.

A Pécsről érkezett csapat a budapesti Művészetek Palotájáról tartott előadást a kereskedelmi iskola aulájába (Fotó: H. B. / 24 Óra)

Kiemelte, a vendéglátó szakmában, az üzleti életben fontos, hogy tisztában legyünk az illemszabályokkal. Hozzátette, annak is előnyt jelent a protokoll ismerete, aki egész más területen tevékenykedik, hiszen már egy állásinterjún sokat segíthet, ha valaki betartja az udvariassági formulákat.

Úgy vélte, a szakmai rátermettség önmagában nem mindig elég, a viselkedésre is oda kell figyelni. Hogy a csapatok jobban megismerhessék Tatabányát, kis kiránduláson vehettek részt a délután folyamán. Megtekintették a Turul-emlékművet és a nemrégiben elkészült Gerecse Kapuja látogatóközpontot is.

Közönség előtt

Dr. Ódor Ervinné a Protokolltanárok Kollégiuma Közhasznú Egyesület elnöke, a verseny főszervezője szólt a verseny kezdetén a diákokhoz.

Elmondta, fontosnak tartották a verseny megszervezésekor, hogy a fiataloknak közönség előtt kelljen előadást tartaniuk. Hangoztatta, kamaszkorában ő is mindig nagyon izgult ezen alkalmakkor, de fontos, hogy tudjunk több ember előtt beszélni.

Berczellyné Nagy Marianna, a Tatabányai Szakképzési Centrum igazgatója is részt vett a megnyitón. Gratulált a döntőbe jutott csapatoknak, akik kemény munkával juthattak el idáig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában