2018.12.25. 11:30
Mintegy négyszáz ácsi idős ünnepelt együtt: ajándékcsomaggal és műsorral kedveskedtek nekik
Évek óta hagyomány Ácson az idősek karácsonya elnevezésű esemény, amelyre a városvezetés azokat a helyieket várja, akik betöltötték a hetvenedik életévüket.

Forrás: 24 Óra
Fotó: N. T.
Az önkormányzat ugyanis minden évben megrendezi ezt az ünnepséget a városi sportcsarnokban. Ilyenkor egy ajándékcsomaggal és egy ebéddel kedveskednek a szervezők, valamint közös együttlétre és éneklésre hívják össze Ács idősebb korosztályát.
A pénteki eseményen dr. Szentirmai István polgármester köszöntötte a jelenlévőket, köztük Czunyiné dr. Bertalan Juditot, a térség országgyűlési képviselőjét és Molnárné dr. Taár Izabellát, a Komáromi Járási Hivatal vezetőjét.
Soós Piroska, a rendezvény szervezője elmondta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan több mint nyolcszáz meghívót küldtek ki és mintegy négyszázan el is jöttek az eseményre.
– Az idei csomag tésztát, lisztet és kolbászt, valamint szaloncukrot is tartalmazott – emelte ki Soós Piroska. Az egybegyűlteknek a helyi óvodások és iskolások műsorral kedveskedtek, valamint a Voices Társulat is közreműködött.
