2018.10.08. 07:19
Többlettámogatás miatt módosították a büdzsét
A minap tartotta első őszi ülését a Tatai Kistérségi Többcélú Társulási Tanács a városháza dísztermében.
Újra felbukkant a neten az a 10-es lista, amely humorosan foglalja össze a tataiságot, görbe tükröt is állítva a helyiek elé, de össze is kacsintva velük.
Az ülésen hét napirendi pontot tárgyaltak meg az érintett települések képviselői, köztük egy tájékoztatót az idei költségvetés első félévi teljesítéséről, valamint a büdzsé módosításáról. Ezzel kapcsolatban a helyszínen Michl József, Tata polgármestere és a társulási tanács elnöke elmondta, a változtatást az indokolta, hogy csaknem 60 millió forinttal emelkedett az állami támogatás összege az eredeti előirányzathoz képest. Ez pedig érinti a két kistérségi fenntartású intézményt, a Szociális Alapellátót és a Tatai Kistérségi Időskorúak Otthonát is.
A fórum másik témája szintén kapcsolódott a két intézet működtetéséhez. A tanács tagjai ugyanis megvitatták a Szociális Alapellátó tavalyi tevékenységéről szóló tájékoztatót, valamint meghallgatták a szakmai programjáról és szervezeti, illetve működési szabályzatáról készített előterjesztést. Emellett megtárgyalták a Tatai Kistérségi Időskorúak Otthona elmúlt évi tevékenységét is.
A tanácsülés napirendjei között szerepelt még beszámoló az aktuális közfoglalkoztatási és egyéb munkaügyi kérdésekről. Erről Vámosiné Illés Márta, a Tatai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály vezetője tartott beszámolót, majd Vereckei Judit igazgató tájékoztatta a Tatabányai Tankerületi Központ aktuális feladatairól a társulás tagjait.
Az ülés végén a résztvevők ismertetőt hallhattak a kistérséget érintő Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében benyújtott Humán szolgáltatások fejlesztése Magyary Zoltán mintajárásában című támogatott projektről, amelynek összköltsége csaknem 500 millió forint.