siker

2018.04.04. 11:17

Újra a megye szülötte lett az ország legbefolyásosabb nője

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. dunaalmási származású elnök-vezérigazgatója lett idén is a legbefolyásosabb magyar üzletasszony.

kemma.hu

Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója a Keleti pályaudvaron a legújabb Flirt motorvonat vezetőjével, György Lászlóval beszélget

Forrás: MW

A Forbes idén negyedszer készítette el a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti fronton ismét első lett a dunaalmási születésű Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója, a dobogó másik két fokán viszont az előző évhez képest helyet cserélt Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója és Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója.

A 50-es lista összeállításában – 20-at az üzleti élet szereplői adnak, 10-10 nő pedig a közélet, a kultúra, és a média terepén dolgozik– , a legnagyobb jelentőségük a számoknak volt (például, hogy mekkora büdzséért és létszámért felel az adott vezető, vagy milyen értéket képvisel a szakértelme a piacon), és fontos volt, hogy az elmúlt egy évben a korábbiakhoz képest hogyan változott mindez, milyen eredményeket ért el, merre ível a karrierje vagy az általa vezetett cég, intézmény pályája. Utóbbinak köze lehet ahhoz is, hogy a vezető mennyire ápol jó kapcsolatokat a piac és az ország más befolyásos vezetőivel, milyen lobbierővel bír akár kormányzati körökben és nemzetközi szinten – írja a lap.

Emellett fontos volt az is, hogy mekkora a felhajtás egy-egy személy körül, vállal-e közéleti szerepet, vállal-e kockázatot és pluszmunkát azért, hogy a környezetét is fejlessze, kiáll-e fontos társadalmi ügyekért, akár a cége nevében.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója

A további díjazottak névsora a Forbes oldalán olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában