2024.03.24. 17:28
Helyszíni fotókon az Esztergom-Nyerges Rallyn történt baleset
A mentősök jóvoltából újabb részletek derültek ki a halálos kimenetelű balesetről és a sérültekről. Kollégánk is a helyszínen tartózkodott.
Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, négy ember meghalt és többen súlyosan megsérültek, amikor egy jármű lesodródott az útról, és a nézők közé hajtott az Esztergom-Nyerges Rallyt a verseny első, Lábatlan és Bajna közötti szakaszán. A baleset az 1125-ös úti lábatlani elágazástól pár száz méterre történt az 1126-os úton.

Forrás: 24 Óra
A rendőrök az elágazásnál állnak, a forgalom csak az 1125-ös úton halad, tehát Bajótról például Bajnára el lehet jutni. 15:54-kor hagyta el a helyszínt egy mentőautó.

Forrás: 24 Óra
A mentők közlése szerint egy gyermeket súlyos-életveszélyes, egy embert súlyos, hat embert – köztük egy gyermeket – pedig könnyebb sérülések miatt vittek a helyszíni ellátás után kórházba. A baleset helyszínére nyolc mentőautó és négy mentőhelikopter érkezett, ahogyan azt az egyik szemtanú nekünk is elmondta korábban.
A hirado.hu szerint a versenyt rendező Arrabona Rally Club először rövid közleményt adott ki közösségi oldalán, amelyből kiderült, hogy a verseny Lábatlan-Bajna szakaszán történt baleset miatt az 11. Esztergom-Nyerges Rallyt félbeszakítják. Később közzétették az ORB2, az ORB3 és a Historic szezonnyitójának leállításáról szóló felügyelő testületi határozatot is. A baleset előtt pár órával azt írták, olaj került a pályára.

Forrás: 24 Óra
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség közleményt is kiadott, melyben a vezetőség részvétét fejezi ki a hozzátartozók és családtagok számára. Hozzátették, hogy a baleset körülményeit a hatóságokkal együttműködve haladéktalanul kivizsgálják. A vizsgálat lezártáig a balesettel kapcsolatos további tájékoztatást, illetve nyilatkozatot nem kívánnak tenni.

Forrás: 24 Óra