Tolvajtempó

2023.12.27. 10:07

Rács mögött szilveszterezik a tatabányai fosztogató - nem hiszed el, mi mindent lopkodott össze

A lopás bűntette miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság egy hónapra rendelte el annak a férfinak a letartóztatását, aki december 19-én betört egy tatabányai házba.

Kemma.hu

Az egy hónapra letartóztatott férfi a vádirat szerint december 19-én tört be egy tatabányai házba. Az épületbe úgy jutott be, hogy betörte az ablaküveget, és kifeszítette az ajtót. A házból 500 ezer forint értékben lopott televíziót, szintetizátort, vízforralót, fa szobrot és bicskát.

A férfi korábban már 15 alkalommal volt büntetve, többszörös és különös visszaesőnek minősül, ellene további 4 büntetőeljárás van folyamatban vagyon elleni bűncselekmények miatt. A vádlott sorozatosan követett el lopásokat az ország több pontján.

A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a bizonyítás megnehezítése, illetve meghiúsítása érdekében tárgyi bizonyítási eszközt rejtene el vagy semmisítene meg, valamint a bűnismétlés veszélye is fennáll, ezért a letartóztatás indokolt. A végzést az ügyész tudomásul vette, az azonban nem végleges. A gyanúsított fellebbezést jelentett be, a védő az ülésen nem volt jelen.

A nyomozás eddigi adatai szerint a korábban 15 alkalommal büntetett gyanúsított megélhetését vagyon elleni bűncselekmények elkövetéséből biztosította. Vele szemben lopások miatt Dunaújvárosban, Pápán, Celldömölkön és Tatabányán is indult eljárás.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában