Tagadták

2023.11.17. 07:28

7 napig üldöztek a zsaruk két román férfit, akik komárom-esztergomi boltokból is „csemegéztek”

Jó eséllyel nemcsak két balhé lehet annak a két román férfinek a rovásán, akiket hét napon át hajtottak a rendőrök

Goletz-DeáK Viktória

A zsákmányuk értéke megközelítette a 2,5 millió forintot

Forrás: Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság/Facebook

A Zsaru magazin közösségi oldalán számoltak be arról, hogy szinte a semmiből fejtettek fel két betörést, és ütöttek rajta a tetteseken a rendőrök. Így két román férfi kezén kattanhatott a bilincs.

Egy október végi napon egy órán belül egy kiskunlacházi és egy albertirsai elektronikai üzletet nyomtak fel ismeretlenek. Gyorsan dolgoztak, összekapkodták a mobiltelefonokat és tableteket, majd eltűntek az éjszakában. Zsákmányuk értéke megközelítette a 2,5 millió forintot. 

A zsaruk egy hétig kutattak a két tetthely közelében kiszúrt egyterű járgány után, mire forró nyomára bukkantak Somogyországban. A 7-es főúton állták útjukat, a sofőr és utasa azóta letartóztatásban van. Mindketten tagadtak, ám az összegyűjtött bizonyítékok és az is meggyőző, hogy Zala, illetve Komárom-Esztergom vármegyében is regisztráltak korábban hasonló, telefonboltos betörést.

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Mindkét férfi kezén kattant a bilincs
Forrás: Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság/Facebook

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában