Tűzeset

2023.10.11. 19:00

9 hónap alatt 120 lakástűz volt Komárom-Esztergomban

2023 első három negyedévében 120 lakástűz keletkezett Komárom-Esztergom vármegyében, 27-el kevesebb, mint 2022 első kilenc hónapjában, ami 22 százalékos csökkenést jelent. A vizsgált időszakban több, mint kétezer négyzetméternyi épített terület égett le, amely kevesebb, mint egyharmada a tavalyi év számainak.

Kemma.hu

Kiemelkedő eset volt a komáromi Köztársaság úton márciusban kigyulladt lakóháznál végzett tűzoltói beavatkozás, ahol a helyszínre riasztott tűzoltó egységek az épületet három irányból oltva fékezték meg a lángokat. Az oltási munkálatok során az égő épületből egy gázpalackot is eltávolítottak a tűzoltók meggátolva ezzel, hogy a tűzben felrobbanjon. A tűzeset kapcsán az épületben tartózkodó idős személy életét vesztette. Az oltási-, és utómunkálatok az esetnél összesen közel négy órát vettek igénybe.

Komárom-Esztergom vármegyében, az első kilenc hónapban keletkezett lakástüzekben húszan sérültek meg, tizenkettővel többen, mint a tavalyi év hasonló időszakában (többségük füstmérgezést szenvedett) – áll a katasztrófavédelem tájékoztatásában. A 2022-es év első három negyedévében két ember vesztette életét lakástűzben, míg idén ez a szám háromnál jár. 

A Komárom-Esztergom vármegyei lakástüzekhez összesen 303 tűzoltógépjárművet riasztottak, ez tavaly ilyenkor 331 volt. A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében tíz lakástűz után indult tűzvizsgálat. A tűzvizsgálatok tanulsága szerint a leggyakoribb kiváltó okként az elektromos meghibásodások felelnek.

Szén-monoxid miatt az első három negyedévben kilencszer riasztották a tűzoltókat vármegyeszerte, ez kevesebb, mint harmada a tavalyi év hasonló időszakának. Idén hét ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést a vármegyében, 22-vel kevesebben, mint tavaly ilyenkor.

A szén-monoxid akkor jön létre, ha beltérben nyílt láng van, és a tűz környezetében nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Ha elérhető a vízmelegítőnk, vagy fűtőeszközünk égéstere, látható a láng, akkor mindenképpen vásároljunk egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőt otthonra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában