2023.08.25. 11:02
Halálos gyalogosgázolás az M1-esen: segíteni akart, a sztráda mindkét oldalán elütötték
A férfit olyan erővel ütötte el az első jármű, hogy átrepült az autópálya másik oldalára, ahol újra elütötték.
A mentők tájékoztatása szerint olyan súlyosak voltak a sérülései annak a férfinak, aki egy balesetnél állt meg segíteni az M1-es autópályán, hogy a helyszínen életét vesztette. A férfit augusztus 25-én, pénteken kora reggel többen is elütötték.
Mint arról korábban beszámoltunk, összeütközött egy kisbusz és egy autószállító tréler, amelyről leesett egy gépkocsi, az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Ács közelében, a 96. kilométernél augusztus 25-én, pénteken kora reggel. A balesetnél megállt egy kisteherautó, amelynek vezetője segítségnyújtás céljából kiszállt a járművéből.
Ekkor azonban a sofőrt elütötte egy autó, és átrepítette a sztráda Hegyeshalom felé vezető oldalára, ahol újra elgázolták. A vármegyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a komáromi hivatásos és az ácsi önkormányzati, valamint önkéntes tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett végzik a műszaki mentést a balesetnél. Az egységek áramtalanítottak egy gépkocsit. Az Útinform tájékoztatása szerint az érintett sztrádaszakasz mindkét oldalán forgalomkorlátozás volt. A sávzárás azóta megszűnt, a jelentős, több kilométeres torlódás is feloszlóban van.