Lopni akartak

2023.02.27. 12:21

Videón a két jómadár: fogóval mentek a próbafülkéhez a komáromi boltban

A férfi és a nő összedolgoztak a komáromi üzletben. Tárkát akartak lopni, ám a biztonsági őr ellenőrizte őket a pénztártól való távozás után.

Kemma.hu

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A lopás vétsége miatt indult ügyben a Komáromi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be a nővel és férfival szemben, akik női táskát loptak a komáromi üzletben. A vádirat szerint a szlovák férfi és a nő 2022. augusztus 1-jén 22 óra körül lopási szándékkal ment a komáromi áruházba.

A nő a ruházati osztályon magához vett egy 5890 forintos fekete színű női táskát is, majd bement vele a próbalfülkébe. A nő bentről kiszólt a férfinak, hogy vigyen neki egy olyan eszközt, amellyel a táskáról letudja szedni az áruvédelmi eszközt.

A férfi ekkor a műszaki osztályra ment, ahol magához vett egy fogót, amit be is adott a nőnek a próbafülkébe. Ott a nő a fogóval a táskáról levette az áruvédelmi eszközt, majd a szajrét a nála lévő barna táskába tette, a fogót, valamint a megrongált áruvédelmi eszközt pedig a fülkében hátrahagyva folytatta a vásárlást.

Miután az elkövetők az általuk megvásárolni kívánt élelmiszereket az önkiszolgáló pénztárnál kifizették, távozni akartak az áruházból, azonban az üzletben szolgálatot teljesítő biztonsági őr ellenőrzés alá vonta őket, amint elhagyták a kasszasort.

Ekkor került elő a táska. A bűncselekmény elkövetési értéke 5890 forint, a lopással okozott kár azonban megtérült. Az ügyészség a vádiratban pénzbüntetésre tett indítványt –  dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában