Eltiltással

2022.12.20. 14:03

Jogsi és rendszám nélkül balesetezett, de másnap is kocsiba ült Ács legmakacsabb sofőrje

Az ügyészség a férfival szemben eltiltás hatálya alatti járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Komáromi Járásbíróságon, és a vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a férfival szemben pénzbüntetést szabjon ki, valamint hosszabb időre tiltsa el a járművezetéstől.

Kemm.hu

Fotó: Shutterstock

Az eltiltás hatálya alatti járművezetés vétsége miatt indult ügyben a Komáromi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, kétszer vezetett jogosítvány nélkül, ebből egyszer anyagi káros balesetet is szenvedett – közölte Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

A vádirat szerint a vádlottat a bíróság február 11-én 10 hónapra eltiltotta minden közúti jármű vezetésétől. A vádlott ennek ellenére március 10-én a késő esti órákban Ácson, a Vasút soron vezette a kocsiját, rendszám nélkül. Az utazás nem telt eseménytelenül, ugyanis annak során a férfi anyagi káros baleset szenvedett, igaz a helyszínt úgy hagyta el, mintha mi sem történt volna.

A vádlott másnap sem akart gyalogolni. Ezúttal Ácson, a Klapka György utcában vezette a kocsiját. Ezen az útján rendőri intézkedés alá akarták őt vonni, ő azonban nem állt meg az intézkedő rendőrjárőr jelzései ellenére, őt csupán az Ács, Jegespusztai lakóhelyén sikerült igazoltatni és ellenőrizni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában