Megfizet érte

2022.12.09. 10:31

200 ezret perkálhat a nő, aki ottfelejtett táskából lopott a komáromi próbafülkében

A gátlástalan komáromi tolvaj a fülkében felejtett táskából lopott. Pénztárcát, pénzt és iratokat vitt el.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A lopás vétsége miatt indult ügyben a Komáromi Járási Ügyészség vádirata alapján a Komáromi Járásbíróság 200 ezer forint pénzbüntetést szabott ki  azzal a nővel szemben, aki az áruház próbafülkéjéből lopott. A bíróság a büntetővégzésben kötelezte az elkövetőt, hogy fizesse meg a sértettnek a lopással okozott kárt. A büntetővégzés jogerős, azt az ügyész is tudomásul vette – közölte dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Mint arról korábban beszámoltunk, a nő 2021. július 12-én a komáromi áruházban volt, ezzel egy időben a boltban volt a sértett is, aki az üzletbe érkezése után a ruházati osztályra ment ruhát próbálni. A sértett a próbafülkébe bevitte magával a bevásárló táskáját is, amelyben további 3 táska, 1 doboz cigaretta és a pénztárcája volt. Miután végzett, elhagyta a próbafülkék területét, ám a táskát ottfelejtette.

A tolvaj ezután érkezett a ruházati osztályra, a próbafülkében pedig megtalálta a táskát. Nem tétlenkedett, ellopta belőle az 1000 forint értékű fekete pénztárcát a benne lévő 10 ezer forinttal és okiratokkal együtt, majd kisétált az áruházból. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában