Internet

2022.10.18. 14:56

Majd' 9 milliót csalt ki áldozataiból kamu tűzifával, két tatabányait is átvert a nő

A pécsi nő tárgyalása a Tatabányai Járásbíróságon 19-én, szerdán 13 órai kezdettel folytatódik a csalás büntette miatt.

G. D. V.

Forrás: Shutterstock

Mint arról korábban beszámoltunk, a 36 éves, pécsi illetőségű nő 2019 január és 2019 októbere között különböző internetes felületeken és újságokban tűzifát hirdetett eladásra. A nő a hirdetésekre jelentkező sértettektől a megrendelt tűzifa ellenértékét, valamint a házhozszállítás díját az előre kérte.

A sértettek a megadott bankszámlára be is fizették a kért összegeket. A vádlott a megvételre kínált tűzifával azonban valójában nem is rendelkezett, sem reális lehetősége, sem szándéka nem volt arra, hogy az előre kifizetett megrendeléseket teljesítse.

A nő a bűncselekmény elkövetésével 38, az ország különböző településein élő – köztük két tatabányai – sértettnek okozott kárt. A károkozás összértéke 8 millió 700 ezer forint volt. A legsúlyosabb anyagi veszteség egy albertirsai megrendelőt ért, aki 540 ezer forintot utalt át az elkövető bankszámlájára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!