Ítélet

2022.10.13. 16:30

Koponyatöréssel ért véget egy buli Tatán - felfüggesztetett kapott a pofont adó férfi

Bátorra itta magát egy férfi Tatán, majd barátját provokálta. A másik egy pofonnal zárta volna a helyzetet, ám ennek csúnyább vége lett. A bíróság ítéletet hozott az ügyben.

Kemma.hu

Felelnie kell tettéért az illetőnk

Forrás: Shutterstock

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádirata alapján elítélték a férfit, aki ittas barátja provokálására megütötte őt, ezzel életveszélyes sérülést okozott a barátjának, mondta el a Kemma.hu-nak dr. Borbély Veronika, a megyei főügyészség helyettes szóvivője. 

A Tatabányai Törvényszék tájékoztatása szerint az október 13-án tartott előkészítő ülésen, testi sértés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet a bíróság. A Törvényszék a vádlottat 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.

A megállapított tényállás szerint egy baráti csoport és ismerősök március 12-én éjjel születésnapot ünnepeltek egy tatai ingatlanban, melynek során nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztottak. Az egyik férfi minden ok és előzmény nélkül nélkül veszekedni kezdett a többiekkel, majd kiabált és verekedésre hívta az ottlévőket.  

Egy barátja is a csoport tagja volt, akivel az ittas, provokáló  férfi hosszú évek óta jó baráti viszonyt ápolt, és aki mindent megtett annak érdekében, hogy a provokáló férfit nyugtassa, indulatait csillapítsa. A részeg férfi azonban továbbra sem hagyott fel agresszív, konfliktusokat gerjesztő viselkedésével.

Hajnalban aztán az ittas férfi az étkezőben győzködte barátját, hogy verekedjenek. Barátja ezt rendre visszautasította, ám a férfi továbbra is provokálta. A másik férfinek vélhetően elege lett ebből és a vele szemben karnyújtásnyira álló, erősen ittas állapotban lévő barátját pofon vágta.

Az ittas férfi az ütéstől elveszítette az egyensúlyát és a járólapra zuhant, majd egy pillanattal később ülő helyzetéből hanyatt esett és a fejének jobb oldalával a földhöz csapódott. 

Az ütés következtében a bal arcfél felületes zúzódását, míg a fejének a földhöz csapódása következtében halántékcsont törést, keményagyburok alatti vérzést és agyzúzódásokat, életveszélyes sérüléseket szenvedett, végül életmentő műtéten esett át. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!