Csalás

2022.06.15. 10:45

3 diplomát hamisított a baji férfi, amikkel 9 megyei cégnél is munkákat szerzett

A baji férfi úgy jutott kilenc cégnél is munkához a megyében, hogy három hamis diplomát gyártott le magának. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést szabna ki tettéért.

Kemma.hu

Fotó: Shutterstock

Közokirat-hamisítás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult ügyben a Tatai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a baji férfival szemben, aki hamis egyetemi okleveleket készített magának, így doktori cím használatára feljogosító hamis külföldi végzettséget igazoló okiratot hamisított. Dr. Horváth Sándortól, a megyei főügyészség szóvivőjétől megtudtuk, hogy az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatai Járásbíróság az elkövetővel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki.

A vádirat szerint a férfi számítógép segítségével az interneten talált minták alapján a saját nevére elkészített egy hamis doktori oklevelet, mely szerint 2019. június 21-től doktori cím használatára jogosult, mivel magas szinten elsajátította a bölcsészettudományok területén a pszichológiai tudományt egy szlovákiai egyetemen. A csaló ugyanígy készített egy határozatot, amely szerint a magyarországi  egyetem 2019. július 5-én honosítja a szlovák doktori oklevelet. 

Ezután az elkövető 2019. augusztus 10-én a tatai kormányablakban a két hamis iratot azért adta le, hogy személyi okmányai cseréjét elvégeztesse, a doktori címet okmányaiban használhassa. Ennek folytán a polgárok személyi adatait és lakcímét közhitelesen tanúsító nyilvántartásba valótlan adatként lett rögzítve a férfi doktori címe. Ezután került cserére a férfi személyi igazolványa, lakcímkártyája, vezetői engedélye, társadalombiztosítási azonosítójellel ellátott hatósági igazolványa, európai egészségbiztosítási kártyája, adóigazolványa.

Az elkövető 2017. évet megelőzően a saját nevére három hamis egyetemi oklevelet készített, ezek szerint 2009. július 30-án kiváló minősítéssel okleveles gépészmérnök-informatikus, 2009. július 30-án kiváló minősítéssel okleveles kisgéptervező mérnök, 2009. július 30-án kiváló minősítéssel okleveles mérnök-informatikus végzettséget szerzett.

A férfi 2017-2020. között kilenc különböző munkaviszonyt létesített, a szerződéskötéskor a legmagasabb iskolai végzettsége igazolására a hamis oklevelek egyikét felhasználta. Így egy oroszlányi cégnél gépkocsivezetőnek jelentkezett, itt egy napot dolgozott, egy bicskei cégnél termelési vezetőnek jelentkezett, itt egy hónapig dolgozott, egy ászári cégnél műszakvezetőnek jelentkezett, itt közel három hónapot dolgozott, egy bábolnai cégnél műszakvezetőnek jelentkezett, itt egy hetet dolgozott.

Egy győri cégnél műszakvezetőnek jelentkezett, itt néhány hónapig foglalkoztatták, a környei cégnél műszakvezetőnek jelentkezett, a munkaviszonya a próbaidő alatt megszűnt, a tatai cégnél mérnöknek jelentkezett, itt néhány hónapig foglalkoztatták, egy másik tatai cégnél műszakvezetőnek jelentkezett, itt három hétig foglalkoztatták, a tatabányai cégnél 2020. októberben  közlekedéstechnológiai szakértőnek jelentkezett. 

A baji csalónak a tatabányai cég központjából megküldték a belépő törzslapot, melyet a vádlottnak kellett kitöltenie, megjelölve az iskolai végzettségét igazoló dokumentumokat is. A férfi 2020. október 16-án kitöltötte a törzslapot, melyen a felsőfokú iskolai végzettsége igazolására feltüntette a hamis szlovákiai doktori címet és az okleveles gépészmérnök-informatikus végzettséget igazoló okiratokat, majd 2020. október 26-án Tatabányán a cég HR Osztályán átadta azt. A férfit a munkakörbe felvették, azonban az elkövető ígérete ellenére az okleveleit, illetve azok másolatát nem mutatta be.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában