előkészítő ülés

2021.05.08. 14:57

Ütött és ölt a Béla király körtéren: elfajult a vita Tatabányán

Bíró elé áll az a 34 éves agresszor, aki egy vita hevében vert agyon egy embert a Béla király körtéren. A férfinak nem ez az első ügye.

Kemma.hu

Dr. Reszl Ildikó főügyésztől megtudtuk: letartóztatásban marad az a tatabányai férfi, aki a nyílt utcán halálra verte a sértettet

Forrás: Police.hu

Szörnyű véget ért egy verekedés Tatabányán a Béla király körtéren, 2020. április 18-án este. Az elkövető, a 34 éves Sz. A. egy szóváltás után agyonverte vitapartnerét. A férfit néhány nap múlva le is tartóztatták, majd idén márciusban emeltek vádat ellene halált okozó testi sértés miatt. Ügyében május 13-án csütörtökön tartják az előkészítő ülést a Tatabányai Törvényszéken.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a férfit börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje. Az elkövetőnek egyébként nem először van dolga a törvénnyel, ugyanis korábban már büntetve volt csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt.

A vádirat szerint a közepes-súlyos fokú alkoholos befolyásoltság alatt lévő Sz. A. Tatabányán ivott aznap este és munkáról beszélgetett három férfivel. Egyikőjükkel közölte, hogy nem fog neki munkát adni. Az illető ezután elment, majd öt perccel később visszatért a későbbi sértettel együtt, aki az alkoholos befolyásoltság alatt volt, és trágár módon szidalmazni kezdte a vádlottat, valamint megfenyegette, hogy megüti.

Erre a férfi nem reagált, a fenyegetőző ennek ellenére egy alkalommal ököllel arcon ütötte őt. Az ütéstől egyensúlyát vesztette, az arcán zúzódással járó 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A másik abbahagyta fenyegetőzést, a férfi azonban nem hagyta ennyiben a dolgot, és brutálisan megtorolta az őt ért támadást.

Egy hirtelen, gyors mozdulattal a tőle 3-4 méterre lévő sértetthez lépett, és bosszúból egy alkalommal könyökkel, nagy erővel arcon ütötte. Az illető az ütéstől magatehetetlenül hátrafelé, a kőtámfalhoz, majd a földre esett.

Az elkövető hamarosan bíró elé áll (Fotó: Police.hu)

Az agresszor ezután a már földön fekvő, magatehetetlen, így védekezni nem tudó férfi bántalmazását folytatta: még legalább háromszor, nagy erővel, ököllel az arcán megütötte. Ezután abbahagyta az ütlegelést, a másik két férfi pedig elhúzta őt áldozata mellől, aki a bántalmazás következtében még a cselekmény helyszínén elhunyt. Halálát az arc és a koponyaalap csontjainak töréséből származó vér belehelése okozta, amelynek következtében a légútja elzáródott és megfulladt.

A Bála király körtéren verte agyon vitapartnerét (Fotó: police.hu)

Az áldozat rokona később azt állította a Tényeknek, hogy rokona a boltban egy idősebb férfi elé tolakodott, aki ez miatt szólt a fiának. Ezt követően a bűncselekményt elkövető 34 éves férfi és barátai megvárták és félrehívták a tolakodó vásárlót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában