megelőzés

2020.08.11. 12:12

Új felfestést kapott az 1119-es út a motorbalesetek megelőzéséért

Az új felfestés azt jelzi a motorosoknak, milyen ívben kell helyesen bevenni a kanyart anélkül, hogy kisodródnának.

F. M.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

Az 1119-es út Komárom-Esztergom megye egyik legveszélyeseb útaszakasza – pláne motoros szemszögből.

Sok a motorbaleset a szakaszon

Málnás Zsolt elmondta, hogy az 1119-es út Dorogi Rendőrkapitányság hatáskörébe tartozó szakaszán 2019-ben 14, 2020-ban (eddig) 4 motorbaleset történt. Ebből egy halálos kimenetelű volt. A tavalyi balesetek közül öt esetben motoros a motorossal ütközött ezen a szakaszon.

Ez a legrövidebb és legkacskaringósabb útvonal Tatabánya és Esztergom között. A pálya vonzó a motorosoknak, egy-egy szezonban számtalan kétkerekű dübörög végig a szerpentinen. Ám amennyire kalandos, annyira veszélyes is a szakasz, hiszen számos motorbaleset történt az 1119-esen: nem mindenki figyel arra, hogy kell helyesen és biztonságosan bevenni egy-egy ívesebb kanyart, és a motoros kicsúszik.

Bár az elmúlt években több, a veszélyes útszakaszra figyelmeztető táblát is kitettek a szakaszon, a helyzeten ez nem javított. Az elmúlt három évben a Héreg-Bajna közti szakaszon összesen 10 súlyos és 4 könnyű baleset történt, elsősorban motorosok részvételével.

Ennek megelőzésére festett fel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Dorogi Rendőrkapitánysággal karöltve az új és rendhagyó útburkolati jelet a Bajna és Héreg közti hegyi szakaszra, illetve egy 50 kilométer/órás sebességkorlátozást jelző táblát is kihelyeztek.

A helyszínen Málnás Zsolt, a Dorogi Baleset-megelőzési Bizottság vezetője, és Geszler Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóságának forgalomtechnikai és kezelői osztályvezetője beszélt az új felfestés technikai részleteiről.

A felfestés megvalósításához egyébként az ismert motoros bloggertől, Fodor Donát „Dodortól” is tanácsot kért a Közút, így egy teljesen motorosbarát útburkolati jelet valósítottak meg. A helyszínen Soviczki Gábor motoros, a dorogi rendőrség őrnagya be is mutatta a kanyar helyes használatát.

Mint az őrnagy elmondta: a megfelelő, azaz az 50 kilométer per órás sebesség megválasztásával a kanyar biztonságosan bevehető a vonalvezetés mentén. hozzátette. a motorbalesetek jó része azért történik, mert a motoros nem méri fel a kanyar ívét. A kanyart túl gyorsan veszi be, ám nem tudja korrigálni az, és így kisodródik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában