rendőri ellenőrzés

2020.07.23. 08:03

Jogsi és műszaki nélkül furikázott a két sofőr, gyorsított eljárásban kerülnek bíró elé

A rendőrök Tatán és Tatabányán is elkaptak egy-egy sofőrt, akiknél több probléma akadt az irataikkal.

Kemma.hu/police.hu

Forrás: Shutterstock

A helyi járőrök július 22-én délután Tatán, a Kossuth téren intézkedés alá vontak egy személygépkocsival közlekedő mocsai lakost. Az iratok ellenőrzése során derült ki, hogy a jármű műszaki érvényessége lejárt, és kötelező felelősségbiztosítással sem rendelkezik.

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök hat személyi sérüléssel járó, és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások nyolc személyt fogtak el, hat főt állítottak elő, és három ittas gépjárművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.

Az egyenruhások megállapították azt is, hogy a sofőrnek nincs érvényes vezetői engedélye, őt a Komáromi Rendőrkapitányság a járművezetéstől eltiltotta. A 25 éves férfit a Tatai Rendőrkapitányságra előállították, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt, a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából őrizetbe vették.

A Tatabányai Rendőrkapitányság járőrei ugyanezen a napon 21 óra 46 perckor Tatabányán, az Ijfúmunkás úton ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost. Az intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy a jármű műszaki érvényesség lejárt, kötelező felelősségbiztosítást nem kötöttek rá, és a sofőr vezetői engedéllyel nem rendelkezik, őt a Tatabányai Rendőrkapitányság a vezetéstől eltiltotta. A rendőrök a 28 éves férfit a rendőrkapitányságra előállították, és a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából őrizetbe vették.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában