játékos verseny

2019.10.24. 07:08

Országos KRIMIT Tud vetélkedőre mennek az esztergomi diákok

Játékos, improvizációs feladatokon keresztül mutatták be, gyakorolhatták a fiatalok a bűnmegelőzési szituációkat.

S. G.

A fiatalok összemérték tudásukat

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

A KRIMIT Tud? vetélkedő régiós fordulóját a KPVDSZ Művelődési Házban szervezték meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának ötlete alapján a megyei szakembereket.

Szoboszlai Zsuzsa rendőr alezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője elmondta: kilenc évvel ezelőtt indították el a népszerű televíziós műsor, a Beugró mintájára a középiskolás vetélkedőt, amely tavaly már országos szintre emelkedett. A program játékos keretek között teremt alkalmat arra, hogy a fiatalok a bűnmegelőzéshez kapcsolódó szituációkkal megismerkedjenek, s a tudásukat játszva, improvizálva adják elő.

A fiatalok összemérték tudásukat (Fotó: Zantleitner Ingrid / 24 Óra)

A tatabányai régiós fordulón Veszprém, Vas, Győr-Moson-Sopron megyéből is érkeztek négyfős csapatok. Nyolc csoport mérte össze tudását, köztük az esztergomi Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája és a tatabányai KERI diákjai. A diákoknak kétféle játékban kellett bizonyítaniuk rátermettségüket.

Az első helyen az esztergomi Géza Fejedelem Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskolájának diákjai végeztek, második helyezést ért el a balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium, a dobogó harmadik fokára a tatabányai Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközép és Szakiskolája állhatott. Az első helyezett iskola vehet majd részt a novemberi országos döntőn.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában