2018.05.03. 10:03
A rendőri pályával ismerkedhettek a tatabányai fiatalok
Nyílt napot tartottak a Tatabányai Rendőrkapitányságon május 2-án, amelyen többségében érettségi előtt álló fiatalok vettek részt.
Forrás: police.hu
Az érdeklődők betekintést nyerhettek a rendőrség szervezeti felépítésébe, továbbá megismerkedhettek az életpálya előnyeivel, a rendőri pályára jelentkezés feltételeivel és a szervezet által használt technikai eszközökkel is. A csoportokat körbevezették a kapitányság épületeiben, ahol az érdeklődőknek lehetőségük nyílt betekinteni a rendőrök munkájába.
A tanulók megtekintették a lőteret, a Tevékenység-irányítási Központot, a rendőrségi fogdát, továbbá a gyanúsítottak rabosítására szolgáló helyiséget is. A nyílt nap célja többek között az volt, hogy a gyerekek ne csak intézkedés közben találkozzanak a rendőrökkel, hanem a munkájukat megismerve szükség esetén merjenek tőlük segítséget kérni.
A diákok tájékoztatást kaptak arról, hogy milyen feltételekkel jelentkezhetnek az ország rendészeti szakgimnáziumaiba, vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára. A tanulók feltehették kérdéseiket a rendőri hivatással és a felvételi eljárással kapcsolatban is.