2017.12.28. 12:22
Halálos balesethez is riasztották a rendőröket szerdán
Az elmúlt 24 óra kék hírei.
Forrás: police.hu
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy halálos, egy személyi sérüléses és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A rendőrök négy személyt fogtak el és négy főt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény gyanúja miatt. A járőrök egy ittas sofőrrel szemben intézkedtek, biztonsági intézkedésre négy esetben került sor.
A dorogi rendőrök december 27-én 9 óra 50 perckor Bajnán, a Hősök terén igazoltattak egy 26 éves helyi lakost, aki ellen, mint kiderült, érvényben volt a Dorogi Rendőrkapitányság elfogatóparancsa, ezért előállították és őrizetbe vették.
Ugyancsak december 27-én 12 óra 45 perckor egy 69 éves bicskei lakos közlekedett Citroënjével az 1105-ös számú úton Bajna felől Gyermely irányába. A 10-es kilométerszelvényben járműve sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért megcsúszott és az út jobb széle melletti árokpartnak ütközött. A baleset során egy személy könnyen sérült.