időjárás

2020.12.20. 06:30

Fehér lesz végre a karácsonyunk? – Itt a válasz!

Az Időkép előrejelzése szerint nem kell lemondanunk a fehér karácsonyról, sőt az ünnep első és második napján meg van rá az esély, hogy havazni fog.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Nyakunkon vannak az ünnepek, de a télből a hónak még semmi nyoma. Hányan vágyunk arra, hogy hosszú évek után végre hóesés mellett, fehér tájban gyönyörködve ünnepelhessük a szeretet ünnepét. Az Időkép előrejelzése most választ ad arra, hogy beteljesülhet-e sok ember ezen vágya.

Mikor már azt hinnénk, hogy felcsillan a remény, sajnos a karácsonyi hét nem, hogy hóval, sokkal inkább tavaszias időjárással indul. Kedden és szerdán nyugat felől, a közeledő hidegfront előoldalán enyhébb, óceáni eredetű léghullámok érik el a Kárpát-medencét. A meleget az egyre inkább feltámadó délnyugati szél hozza, melynek hatására kedden már 10 fok közeli maximumokat mérhetünk a Dunántúlon. Szerdán pedig az északkeleti tájakat leszámítva mindenhol elérheti a csúcshőmérséklet a 10 fokot, sőt délnyugaton akár a 15 fokot is. A tavaszias meleg mellé napsütést is kaphatunk. A felhősebb, esősebb kedd után, szerdán dél felől nagy területen felszakadozhat a felhőzet.

Fotó: Időkép

Talán szerdára már teljesen le is mondtunk legnagyobb álmunkról, ekkor azonban ismét visszatér a remény. Csütörtök második felében megérkezik a hidegfront és elered az eső. Szenteste ugyan még eső hullhat az égből, de karácsony első és második napján a legtöbb helyen már kellően hideg lesz a légkör ahhoz, hogy a csapadék hó, havas eső formájában hulljon le, erős, helyenként viharos északi széllel érkezik majd a hideg. Az viszont, hogy lesz-e csapadék és hol már más kérdés, itt azért még vannak bizonytalanságok.

Az Időkép szerint a mostani lehetséges forgatókönyv az az, hogy a hidegfront hullámot vet az Alpokon, amiből akár egy mediterrán ciklon is kialakulhat Olaszország felett. Ez a ciklon karácsony első napján jelentős csapadékot hozhat a déli, délnyugati tájakra. Ezt egyelőre az ECMWF fáklya diagrammja is alátámasztja, melyen látható, hogy a csapadék mellett a hideg levegő is rendelkezésre állhat, ahhoz, hogy havas eső, havazás alakulhasson ki.

Fotó: Időkép

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!