Fejlesztés

2024.05.24. 14:02

A Fiberhome beruházás 120 új munkahelyet is biztosítana Kisbéren a munkavállalóknak

Az első ütemben 6,5 milliárd forint értékű beruházás, 970 millió forint állami támogatás és 120 új munkahely válik elérhetővé Kisbéren. A Fiberhome vállalat képviselőivel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyalt.

Kemma.hu

Sinkovicz Zoltán, Czunyiné dr. Bertalan Judit és Szijjártó PÉter a kínai befektetőkkel találkozott

Forrás: Szijjártó Péter/Facebook

– Újabb példa arra, hogyan profitálhatunk a Kelet és Nyugat együttműködéséből – ezzel a felütéssel jelentette be a legújabb fejlesztésről tartott tárgyalás sikerességét Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalos Facebook-oldalán . A kínai a Fiberhome egy igazi modern beruházást hoz Kisbérre, ahol ezzel a világ egyik legjobb elektronikai vállalata jelenik meg az optikai kábelek gyártásával. Az első ütemben 6,5 milliárd forint értékű beruházás, 970 millió forint állami támogatás és 120 új munkahely válik elérhetővé. A részletekről a minisztériumban tárgyaltak a kisbéri polgármester, Sinkovicz Zoltán, valamint Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő társaságában a befeketők.

120 új munkahely válik elérhetővé Kisbéren a Fiberhome beruházásának köszönhetően
120 új munkahely válik elérhetővé Kisbéren a Fiberhome beruházásának köszönhetően
Forrás: Szijjártó Péter/Facebook

Az eseményről Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő is beszámolt hivatalos közösségi oldalán. A Külgazdasági és Külügyminisztérium székházát Sinkovicz Zoltánnal, Kisbér polgármesterével látogatták meg, minek után Szijjártó Péter miniszter, valamint a Fiberhome vállalat képviselői bejelentették azt a beruházást, amely hamarosan meg is kezdi tevékenységét és a gyártást Kisbéren.

A Fiberhome-mal hosszú munka gyümölcse érett be Kisbéren

Mint a képviselő posztjában írta, Kisbér jó adottságú település, mégis a rendszerváltoztatási években elmaradt döntések miatt nem volt a beruházási és befektetési térképen, mint lehetséges terület.

Azért, hogy a város gazdaságát a jövőre nézve is stabilizálják több irányba is elindultak a képviselők. Sinkovicz Zoltán (Fidesz-KDNP) fontosnak tartotta, hogy a járási székhellyé vált Kisbér kínálni tudjon kisebb kis- és közepes vállalkozások számra a térségben is iparterületeket. Ez megvalósult. Aktív érdeklődés mellett az iparterületi parcellákat már meg is hirdette a város.

Az országgyűlési képviselő hozzátette, fontos irányt képvisel azon törekvésük is, hogy Kisbért ráhelyezzék a befektetési és beruházási térképre. Ennek okán olyan egyeztetéseket kezdtek meg, ami a vármegye és a térség nagy beruházási volumenét a környékbeli nagy iparcentrumok mellett elérjék Kisbért is.

Ennek a nem egyszerű és nem is gyors folyamatnak az első eredménye a mai bejelentés, amely során a Fiberhome, egy az IT-szektorhoz kapcsolódó optikai kábelgyártást folytató üzem létesítését jelenti. Biztató egyeztetéseink vannak Szijjártó Péter miniszter úrral, hogy lehet folytatás.

Szijjártó Péter, ahogy arról beszámoltunk, kiemelte: kifejezetten modern beruházásról van szó, amely segít a hazai gazdaság technológiai színvonalának emelésében és amely tovább erősíti a mára 130 ezer embert foglalkoztató, tavaly több mint 11 ezer milliárd forintos termelési értéket produkáló magyar elektronikai szektort.

120 új munkahely válik elérhetővé Kisbéren a Fiberhome beruházásának köszönhetően
A világ legjobbjai között emlegetett kínai vállalat, a Fiberhome Kisbéren hozza létre első európai üzemét
Forrás: Czunyiné dr. Bertalan Judit/Facebook

– Mi Magyarországon itt kiváló példát mutatunk arra, hogy a Kelet és a Nyugat együttműködése hogyan térül meg minden szereplő számára. 

Magyarország tehát kiváló példáját adta az elmúlt években annak, hogy milyen előnyökkel jár a Kelet-Nyugat együttműködés fejlesztése,

 a kínai-közép-európai gazdasági együttműködés. És mi szeretnénk a jövőben is élen járni ebben a folyamatban

– emelte ki a miniszter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!