2024.03.02. 22:07
A Dal 2024: Ez nem kacsa, elődöntős a Quack!
A legjobb negyven produkció juthatott be a dalválogató élő show-jába. A Dal 2024 következő fordulójában már biztosan ott lesz ismét a Quack.

Bejött a kacsa! A Quack idén is tovább menetel A Dal élő műsorában
Forrás: 24 Óra
Fotó: Viszló Balázs
Hatalmas sikert aratott a Quack A Dal 2024 élő show-jában. A tatai zenekar kezdte az utolsó válogatót, nem is akárhogy! A zsűri nem akármilyen pozitív kritikát fogalmazott meg a fiatal tehetségek produkciója után.

Fotó: Viszló Balázs / Forrás: 24 Óra
Ilyen a Quack – így értékelte a zsűri a „kacsákat”
Ferenczi György kezdte az értékelést, hangsúlyozta:
Lassan ott tartunk, hogy a rockzenekarok sem mernek már egy gitárszólót eljátszani egy dalban, úgyhogy ebben az irányban szerintem ti szenzációsak vagytok
Szandit teljesen levette a lábáról a Quack előadása, és azt is elmondta, hogy az énekes Lőrincz Álmosról még egy másik tehetségkutatóból is kellemes emlékei vannak.
Ez egy igazi dinamikai hullámvasút volt, nagyon-nagyon izgalmas hangszereléssel. Folyamatosan történt valami a dalban, de mégis megmaradt a slágeressége, és ez nagyon fontos
Egri Péter szintén elmondta, mennyire tehetségesek a fiatalok, és hozzátette, tavaly is fantasztikus produkcióval érkeztek A Dal színpadára.
Nagyon igényes popzenét hallhattunk. Szerintem őket sokkal komolyabban kell venni, mint amennyire láthattuk a kisfilmben, ők magukat komolyan veszik. De ebben a korban ez nem is baj, a zenéteket kell komolyan venni
Németh Alajos Lojzi az értékelését úgy kezdte:
Szeretném kiemelni, hogy összesen nem vagytok száz évesek
Kiemelte, hogy példaértékű, amit a színpadra vittek, és a gitárszóló mellett a szaxofon is remek volt.
Hozzátette, hogy nem csupán a közönség és a televíziónézők számára volt remek produkció, hanem a szülők számára is, akik nem a helyszínen, hanem otthon várják a zenekar tagjait.
Az ítészektől összesen 37 pontot zsebelt be a tatai zenekar, az ötödik zsűri pedig a közönség: tőlük a maximális 10 pontot kapták.
A műsor végén az is kiderült, hogy a Quack az elődöntőben punk stílusban adja majd elő a dalát.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, idén is megmérettette magát A Dal 2024 műsorában a Quack. A tatai zenekar tavaly a döntőig menetelt, ezúttal a Sosem elég című dalukkal jelentkeztek. S, már az is biztos, hogy két tatai zenekarnak szurkolhatunk a továbbiakban, hiszen az Arcidra mellett a Quack is továbbjutott az elődöntőbe.