2023.10.27. 10:00
Felszabadultan, új emberként ünnepelte 37. születésnapját Molnár Guszti
Molnár Guszti 37 éves lett. A jeles nap alkalmából közösségi oldalán osztotta meg gondolatait és mondott köszönetet a sok jókívánságért.
Az észak-komáromi kötődésű színész élete legnehezebb időszakát hagyta maga mögött az elmúlt hónapokban. Az alkoholfüggősége teljesen tönkretette életét, feleségét is elvesztette. Egy hosszú, majd' 1 éves rehabilitációnak és kitartásának köszönhetően a színész teljesen újjászületett. 37. születésnapját már egy más emberként ünnepelte és élte meg.
Guszti közösségi oldalán, posztban mondott köszönetet azért a rengeteg köszöntésért, amivel szerettei és rajongói bombázták születésnapján. Mint írta, nehéz is megosztani most az érzéseit.
Tavaly ezen a napon teljesen céltalanul bolyongtam, és nem tudtam, hogy merre kéne elindulnom. Az öröm származhat illúzióból, de a boldogságnak a valóság az alapja. Most pedig megélhetem a saját valóságomat.
Hozzátette, örül, hogy már tudja mit csinál és tud másokért is tenni. Számára a legnagyobb ajándék, hogy ezt a különleges napját olyannak élheti meg amilyen.
Kicsit borús, kicsit zsúfolt, kicsit persze vidám is, de az enyém. Illetve azé a másik 20 millió emberé, akik velem egy napon születtek szerte a világban. Isten éltesse őket is.
– zárta születésnapi gondolatait a színész.