Börtönkórház

2023.05.07. 12:21

Eljött az idő - rossz hírt közölt Galambos Lajos testvére

Miközben a börtönkórházban vár a sorsára Lagzi Lajcsi, addig a testvére igyekszik tartani a zenészben a lelket.

Kemma.hu

Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk korábban, nagy volt a riadalom a Galambos Lajos családjában, miután Lajcsit váratlanul rabmentőbe tették és a baracskai büntetés-végrehajtási intézményből Berettyóújfalura, a börtönkórházba szállították. A zenész egészségügyi állapotáról azóta sem lehet tudni semmi konkrétat. Így könnyen meglehet, hogy jó ideig bent marad.

Amíg az új hírekre várnak az emberek vele kapcsolatban, addig a Bors igyekezett utána járni, mi is a helyzet a zenésszel. Sikerült beszélniük testvérével, Galambos Istvánnal, aki az arra vonatkozó kérdésére, hogy miként viseli a bizonytalan helyzetet a zenész, így válaszolt:

Próbálom tartani benne a lelket. Természetesen tisztában vagyok testvérem komoly betegségével, de erről meg kell értsék, nem beszélek. Annyit mondhatok el, hogy a betegsége miatt már régebb óta elő volt jegyezve egy műtétre, aminek úgy látszik, most jött el az ideje. A betegség nem válogat, nem vár… 

Galambos István ezután még elmondta, hogy Lajos elképesztően nehéz helyzetben van, hiszen kit ne viselne meg, hogy rácsok mögött van, távol a szeretteitől, betegen. Próbál erős lenni, már csak családtagjai miatt is, hogy minél kevesebbet aggódjanak a hozzátartozói.

Mint ismert, Galambos Lajos április 26-án kezdte meg börtönbüntetését Baracskán, ahova emelt fővel, igaz, fekve érkezett meg. A mocsai zenésznek már február 15-én be kellett volna vonulnia, azonban akkor az egészségi állapotára hivatkozva halasztási kérelmet nyújtott be. A bíróság azonban ezt elutasította, így egy ideje már tudni lehetett, hogy nincs visszaút, Lajcsinak meg kell kezdenie a rá kiszabott büntetést.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!