Európai Diáksport Napja

2019.09.05. 12:35

Közel hárommillió gyerek mozdul együtt szeptember 27-én

Az idén szeptember 27-én rendezik meg az Európai Diáksport Napját, amelynek során a szervezők tájékoztatása szerint 33 ország csaknem hárommillió iskoláskorú gyermeke vesz majd részt a legalább 120 percnyi mozgás- és sportprogramon.

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) csütörtöki közleménye emlékeztet rá, hogy

a program 13 évvel ezelőtt, az MDSZ kezdeményezésére indult el, 2015 óta már Európa más országaiban is megtartják,

tavaly pedig a kontinensen túli országok is csatlakoztak hozzá. Bulgária és Lengyelország 2015-ben vált a mozgalom tagjává, 2016-ban pedig már 20 európai ország mintegy 1,5 millió tanulója vett részt az iskolai diáksportnapi programokon.

Tavaly megdőlt a rekord: Magyarországon 1200 iskolában 400 ezer gyermek, világszerte pedig – még Makaóban és Chilében is – 29 ország 2,5 millió diákja mozgott együtt.

Az idén az MDSZ-nek három kiemelt rendezvénye lesz, Budapest mellett Egerben és Kisvárdán, a #BEACTIVE Európai Sporthét keretein belül kerül sor az Európai Diáksport Napjára, melynek során

ezúttal a mozgás szeretete mellett az egészséges táplálkozás is középpontba kerül.

„A Magyar Diáksport Szövetség büszke arra, hogy olyan programot indított el, amely 13 év alatt ilyen népszerűvé vált ország-, Európa- és világszerte, valamint amelynek eredményességét és fontosságát elismerve a politikum úgy döntött, hogy immáron

kiemelt napként kerüljön be az iskolai naptárba is”

- idézte a közlemény Balogh Gábor MDSZ-elnököt. Az Országgyűlés 2017-ben döntött úgy, hogy szeptember utolsó péntekét a Magyar Diáksport Napjának nyilvánítja.

„Az Európai Diáksport Napján a regisztrált iskolák vállalják, hogy legalább 120 percnyi mozgás- és sportprogramot szerveznek a tanulóknak, ahol az egyetlen ajánlott programelem a szimbolikus, adott évnek megfelelő futótáv, az idén a 2019 méter teljesítése”

- írta közleményében az MDSZ, hozzátéve, a sportnap célja, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a felszabadult, közös mozgás és játék élményét.

Magyarországon 2009-ben 68, tavaly már 1200 intézmény vett részt a programon. Az iskolák szeptember 27-ig a www.essd.eu/hu honlapon tudnak regisztrálni.

Az MDSZ tavaly óta kiemelten díjazza a legszínesebb programokat megvalósító és a legtöbb diákot mozgósító iskolákat, valamint „azokat az intézményfenntartókat, települési és területi önkormányzatokat, megyei diáksport szervezeteket és a diáksport hálózati tagokat is, akik a legtöbbet teszik a diáksportnap hagyományainak ápolásáért és népszerűsítéséért.”

Forrás: MTI

Borítókép: Általános iskolás diákok versenyeznek az Európai Diáksport Napja alkalmából megrendezett váltófutáson a Budapesti Honvéd SE atlétikai pályáján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!