Koncert

2022.01.05. 19:17

Rocklegenda lép fel a győri filharmonikusokkal

Rick Wakeman, a Yes együttes egykori billentyűse február 9-én a győri Richter Teremben lép fel. A legendás zenész a Győri Filharmonikus Zenekar és egy vegyes kórus közreműködésével klasszikusokra épülő szimfonikus műsort ad elő.

A brit billentyűs, Rick Wakeman több mint ötven éves zenei pályafutása alatt hosszú ideig volt a Yes klasszikus felállásának tagja, de már a hetvenes évek óta aktív szólóban is. Saját neve alatt mintegy kilencven lemezt jelentetett meg, ezekből több mint 50 millió példány kelt el.

 

Mint a Győri Filharmonikus Zenekar Facebook-oldalán olvasható, a február 9-i koncert programjában a régi szólólemezek dalai mellett a Yes legnagyobb slágerei is elhangzanak szimfonikus hangszereléssel.

 

A 72 éves Rick Wakeman legutóbb 2012-ben járt Magyarországon, abban az évben Pakson és Budapesten is fellépett. Akkor az MTI-nek adott interjúban arról beszélt, hogy bizonyosan nem tér már vissza a legendás progresszív rockzenekarba, a Yesbe. 

Wakeman 1971 és 2008 között - állandó megszakításokkal - hat időszakban játszott a ma is aktív Yesben, amelynek klasszikus felállásában mellette Jon Anderson volt az énekes, Steve Howe a gitáros, Chris Squire a basszusgitáros és Alan White a dobos.

 

"Nagyon szeretem a hetvenes évek első hat-hét évében született munkákat, a Yesszel készített Fragile-t (1971), a Close to the Edge-et (1972) és az 1976-1977-es időszakot" - mondta a zenész tíz évvel ezelőtt az MTI-nek.

 

A billentyűs jó ideje fellép szimfonikus zenekarokkal és kórusokkal. Szólóalbumai közül a két talán legsikeresebbet, az 1973-ban kiadott The Six Wives of Henry VII, valamint a 1974-es Journey to the Centre of the Earth-öt több alkalommal előadta ilyen kísérettel.

 

Borítókép: Rick Wakeman brit billentyűs, a Yes együttes volt tagja interjút ad az Magyar Távirati Irodának egy budapesti szállodában 2012. december 7-én (Szigetváry Zsolt/MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!