2022.05.23. 14:24
Mindenki kirepült az autóból Sárvárnál egy balesetben
Az egyik utas - egy férfi - súlyosan megsérült, kórházba kellett szállítani, míg az autó női utasa életveszélyesen megsérült.

Hétfőn hajnalban egy Peugeot személyautó haladt Sárvár-Rábasömjén felől a 88-as út irányába, amikor a település határában a jármű padkára hajtott, majd a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett és a település határát jelző táblát kidöntve lesodródott az útról - írja a vaol.hu.
Az autó egy beton áteresznek is nekiütközött, majd az út mellett lévő mezőgazdasági területen többször átfordulva a tetején állt meg. Az autóban ketten utaztak, mindketten kirepültek az autóból.
Az egyik utas - egy férfi - súlyosan megsérült, kórházba kellett szállítani, míg az autó női utasa életveszélyesen megsérült, miután szintén kirepült a járműből.
Az életveszélyesen sérült hölgy több mint ötven méterre repült a totálkárosra tört autóból, a mentők hosszasan küzdöttek azért, hogy annyira stabilizálni tudják az állapotát, hogy kórházba lehessen szállítani.
A balesettel kapcsolatban több fontos részletet is tisztázni kell a rendőrségnek, többek között azt, hogy ki vezette a járművet, ezért a helyszínre bűnügyi helyszínelők is érkeztek, akik nyomokat rögzítettek.
Az autó sebessége is a nyomok alapján a megengedettnél nagyobb volt, illetve az is valószínűnek tűnik, hogy egyik utas sem használta a biztonsági övet.
